Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

A TANÍTÓNŐ

Színházi kritikák

Nemzeti Színház

A TANÍTÓNŐ

Bródy Sándor legismertebb, vagy legjobbnak tartott darabja több, mint 100 éves. Mondhat-e valamit nekünk ma? – tűnődhetnénk, beülve a Nemzeti fiatalokkal zsúfolt nézőterére. A kérdés felesleges máris, mert a válasz persze igen (különben miért is vette volna elő a rendező, Novák Eszter?), de: mit akar mondani?

Egyetlen nagy teret látunk, tágas, hatalmas, körülövezve magasan a levegőben lógó sárga szalmabálákkal – falusi tér, egyértelműen, felfelé és jelentősen kitágítva. Elöl egy ágy, valami díványféle, hátrébb hatalmas méretű asztal, kártyázásra is kiválóan alkalmas. Kártyáznak is, kedélyesen, már vasárnap reggel, délelőtt… Sürögnek-forognak mások, kivéve olykor Molnár Piroskát, aki szó szerint felolvas egy régi könyvből a régi életviszonyokról. Postás is jön, megküzdve a kutyával (László Attila), némileg tovább árnyalva, jellemezve a falusi viszonyokat a (nem létező) diszkréció terén. Megismerjük messziről a dekoratív, felvilágosultnak tűnő Hray Idát (Radnay Csilla) - szintén kiváló alakításban és jelmezben. Még a (cigány)zenekari „kompozícó" -ba is egészen beleillik csillogó fuvolájával. Itt van mindenki – szinte: a kissé gyáva Tanító (Hevér Gábor) és Kató (Mészáros Piroska) kettőse, Kató minden szeretete-szerelme a Tanító iránt, aki hárít, akinek elege van Kató irritáló jóságából, de annyira azért nem, hogy el ne fogadjon a kínált ételből ezt-azt…

A Kántor (Szarvas Gábor) és a Főúr (Blaskó Péter) kedélyesen kártyáznak tehát, a Postás jön-megy, Kató sürög-forog, a Tanító létezik itt-ott, a Káplán (Znamenák István) éberen figyelve újságot olvas, ott van valahol a háttérben a Szolgabíró is (Mátyássy Bence), Ida is mintha jönne-menne – tele van a színpad. Mégis hiányzik valaki, hiszen folyton a tanítónő érkezésére várnak, akit senki nem ismer, akit azért választott ki Nagy „kegyúr", mert ő volt az egyetlen, akinek nem volt pártfogója. És ez sok mindent sejtet(het).

Megérkezik váratlanul Flóra. Fény, ragyogás, kedvesség, más élet ígérete! Mindenki felpezsdül. A tanítónő fiatal, szép, lelkes, független mind a 22 évével – mi kell még? A tanító máris érdeklődik, Kató máris féltékeny, és ifjabb Nagy István neve máris újra és nagy nyomatékkal kerül szóba. Flóra azonban nem figyel fel rá, vagy nem eléggé, viszi a lelkesedése, meggyőződése, fiatalsága (Szilágyi Csenge e.h.), és nagyon gyorsan visszautasítja a személyesen – és nem is túl jelentőségteljesen – megjelenő (!) parasztmilliomos fiú (Nagy Zsolt) ajánlatát. De csak hosszú percekig tartó szembenézésük után. Itt nincs daliás-magas termet, de van jó mozgás és erős tekintet. A teljes magabiztosság és önérzet mindkét oldalon. Ebből még bármi lehet!

Lesz. Éjjeli szerenádok, amiket Flóra élvez, a virágot kidobja, a leveleket bontatlanul visszaküldi – pedig azért kíváncsi lenne, mit is írhatnak egy szerelmes levélkében? Tanít is, hogyne, valóságosan, minden erejével a kislányok felé fordulva, államtant… Még azt sem érzi át, talán nem is igazán érti még, hogy merénylet készül ellene, kidobja a Szolgabírót is, a Káplánt is – utóbbit krétanyomokkal a komoly kabátja hátán…

Aztán az iskolaszék, Flóra még mindig magabiztos, annak ellenére, hogy felmagasodott az asztal, fel sem érné, az Iskolaszék tagjai nehézkesen másznak fel a székekre. Megérkezik a levágott „új disznó", így aztán hosszasan táplálkoznak-falnak az iskolaszék tisztelt tagjai… Az egész teljesen komikus lenne, ha nem éreznénk Flóra és a jegyzőkönyvvezetéssel megbízott Tanító ellenszegülését-ellenvéleményét. Egészében és általában. Felmerül az egzaltáltság – akkoriban divatos szó, a szocializmus, a szabad akarat – de nem jutnak dűlőre, nyilvánvaló. Disszonánssá válik azonban egyetlen pillanat alatt a helyzet egésze, amikor felmerül Flóra édesanyjának alakja – az ő személyével zsarolható Flóra váratlanul, kirívóan. Hova lett a nagy magabiztossága? – de valahogy ez is elsikkad aztán, Flóra magára talál, újra harcos lesz… miután kivitték a „disznótor" maradékát. Mindenesetre megismerhettük a falu – község – további fontos személyeit: a Járásorvost (Makranczi Zalán), a Patikust (Újvári Zoltán) és a zsidó Bérlőt (Marton Róbert), és természetesen egymáshoz való egyáltalán nem békés és nem egyértelmű viszonyukat, valamint az idős Nagy lesújtó véleményét minderről, miközben eltávozik.

És aztán a harmadik rész – üresebb tér, búcsúzások. Flóra elmenni készül a Tanítóval az ígéret földjére - Erdély, természetesen, mi lehetne más? – de aztán mégsem, hiszen megjelenik a megváltozott, a szerelmes ifj. Nagy„ A kényszerű lánykérések, hiszen mint tudjuk, kétszer történik – Bodrogi és Molnár Piroska ragyogó, Bodrogi a kedves-kedélyes papából a pénzgyűjtő ember arcát mutatja meg fokról fokra, Molnár Piroska pedig kellően kemény. Lánykérések tehát, aztán Flóra meglehetősen kétséges győzelme, majd (könnyes) búcsúja. Kató újra reménykedhet…

Mit is mondhat hát ma A tanítónő? Hogy egy Szolgabíróval szemben (arrogáns-agresszív) nincs mit tenni – a kidobásán kívül, ami nem biztos, hogy megoldás? A szerelem vállalása-nem vállalása: mikor és miért mégsem? A „nép" nagyon is szükséges tanítása? Talán mindez együtt – ha ez egyáltalán lehetne. Holmi Szolgabírók esetleges (tovább)tanítása fel sem merülhet. A hibát azonban nem Szilágyi Csenge alakításában kell keresnünk.

A jelmezek meghatározó színeikkel is fontos jelzések, a drapp-törtfehér egyre inkább feketévé válik (Zeke Edit kiváló munkája), kivéve Flóra (ki)ragyogó-fehér blúzát, természetesen. A zene is hűen követi az előadás hol komorságát, hol derűjét. (Zene: Lázár Zisgmond)

Rendező: Novák Eszter

Györgypál Katalin

Megjelent a Kláris 2012/5. számában


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©