Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

ESSZÉ

Tóth Attiláné dr.

Comenius a digitális oktatás korában

„A bölcsesség teljes fényére a kiutat alig találja meg valaki, s legtöbben kénytelenek csak a töredékes tudás barlangjaiban lenyugodni, s ott mintegy eltemetkezni” – idézi Geréb György Comenius mondását  Az igaz módszer dicsérete című művéből.

Comenius a 17. század eléjén az oktatás szempontjából két tényezőt tartott nagyon fontosnak, egyrészt a tananyagot, valamint az oktatás módszertanát, a didaktikát. Az ő korában éppen szerveződött a tömegoktatás, és nyilvánvaló, hogy nagyon sok tanítóra, tanárra volt szükség. Comenius fontosnak tartotta azt, hogy az oktatás egységes legyen, mindenhol ugyanazok a témák jelentsék a tantárgyak anyagát, és ezek a témák a tudományosságra, a természetességre, a természettel kapcsolatos ismeretekre, a gyakorlati tapasztalatokra támaszkodjanak. A tartalmi tényezőkön túl – a műveiben észrevehetően – a módszert fontosabbnak tartotta. Az ismeretátadás eredményességének a feltétele a didaktika szabá-lyainak figyelembevétele és szigorú betartása.

Comenius még nem hangsúlyozta a tanár személyiségének jelentőségét, hiszen a megszabott tartalommal és a didaktika szigorú szabályaival a tanár hatásának esetlegességét akarta csökkenteni. A későbbi évszázadokban formailag alkalmazkodtak Comenius elveihez, de ahogy modernizálódtak a társadalmak, úgy fejlődött az oktatás, több önállóságot kaphattak azok a tanárok, akik ezt igényelték, és növekedett a tanárok személyiségének szerepe az ok-tatásban. Kiderült, hogy a tanár (tanító, óvónéni, óvóbácsi) személyes jelenlétével is hatással van a tanulóra, és ebbe bele kell érteni az öltözködésétől a határidők betartásáig (amit esetleg ő ígért a tanulóinak) rengeteg mindent, a hanghordozásától a stílusáig. Azzal, hogy személyesen adja át az ismereteit, értékeket közvetít, a tudás tiszteletét, egy másik ember iránti tiszteletet stb., tehát a tanár személyes jelenlétének óriási jelentősége van a tanuló fejlődésére (például a szakmaválasztásra). A tanár példa arra, hogy az általa közvetített értékek ténylegesen léteznek, érdemes csatlakozni a képviselőjükhöz.

A 20. század utolsó évtizedeiben és a 21. századi években a kommunikációs eszközök gyors terjedésével újból háttérbe szorult a tanár, amikor az iskolába bevonult sokféle kapcsolat-rendszer és mindennél fontosabbá vált, ezek között megtalálhatók gazdasági, politikai érdekek is. Komoly jogi szabályozás is kialakult, amely az iskolában a tanulót teszi jogi főszereplővé, őt „védi” mindentől és mindenkitől, de leginkább attól, hogy az iskola, a tanárok és a szülők együttesen, a gyermek egyéni személyes adottságaiból kiindulva, dolgozzon a gyermek jövőjén.

Azt mondhatjuk, hogy éppen a másfél évvel ezelőtt napok alatt nyakunkba szakadt digitálisnak nevezett oktatás újból felhívta a figyelmet a tanár személyiségének jelentőségére, valamint arra, hogy pontosan az ő szaktudásának korszerűsége fontos, valamint az, hogy didaktikai felkészültsége és innovatív képessége alapján mennyire tud gyors változásokat követni, azokhoz megfelelően alkalmazkodni. Minden iskola, minden tantárgyának oktatása, az ország lezárása után a tanár felkészültségétől függött, és most, másfél év múlva is ettől függ. A tartalmi nehézségeket a technika segítségével némileg megoldottnak tekinthetjük, legalább is átmenetileg. A digitális tankönyvek elkészülte után legalább lehetőség van arra, hogy egységes ismeretanyag jusson el a tanulókhoz. A didaktika szempontjából azonban teljes még most is a zűr-zavar. Ennek oka elsősorban az, hogy az oktatás támaszkodott bizonyos nyilvánvaló kényszerítő körülményekre, arra, hogy a tanulónak jelen kell lenni az órán, amit egy meghatározott helyen tartanak, de a tanórán a tanárnak is jelen kell lenni úgy, hogy mindannyian szemtől szemben szerepelnek egymás előtt. Ezek a körülmények a didaktika hátterét jelentették, és most ez bomlott fel. Nem alakult ki olyan módszer, amivel a kötelező jelenlétet helyettesíteni lehet. Nem alakult ki módszer arra, hogy hogyan lehet biztosítani, hogy a tanulás (oktatás-nevelés, tanítás-tanulás) során minden szereplő csak az éppen végzett feladatra koncentráljon. Ha a tanár, miközben tartja az óráját főzi a család ebédjét és a tanuló játszik vagy ehhez hasonló tevékenységeket folytat (kocsit mos, autót javít, kertet ás, ágyban pihen, vonaton utazik, esetleg helyette más vesz részt az órán stb.), az oktatás eredményességében, megalapozott tapasztalatok szerint, nem lesz olyan hatékony, mint amilyen lehetne és lennie kellene, egyéni és társadalmi érdekeket is figyelembe véve. A didaktikailag szétesett oktatás nem képes elérni a kívánt tartalmi sikereket. Most érezhetjük, hogy mennyire igaza van a több száz évvel ezelőtt élt Comeniusnak, az általa hirdetett elveknek a didaktika jelentőségéről.

Veszélyben van az iskolarendszer lépcsőinek egymásra építhetősége is. Ha nem sikeres az oktatás, akkor a vizsgáztatás során lehetetlen megkövetelni egy olyan tudást, mint amit eddig mondjuk – alapvetőnek tartottunk. Ezért nem kell csodálkoznunk, hogy az idén tavasszal petícióban felvetették a most érettségizők, hogy erre az évre töröljék el nekik az érettségit, ugyanis, ők a szereplők, tudják a legjobban, hogy az eredményeik nem alkalmasak a régi mércével való megméretésre.

Már megint ott tartunk, hogy a tanárok egyéni feladatává vált az oktatás színvonalának visszaállítása a modern technika által meghatározott korban, mert más társadalmi problémák (elhúzódó pandémia, súlyos politikai és gazdasági gondok) miatt nehezen fogja az oktatás társadalmilag a kiemelkedően fontos helyét visszanyerni. Ha ez elmaradna, akkor sajnos igaza lesz Comeniusnak, mely szerint sokan a „töredékes tudás” barlangjában lesznek kénytelenek eltemetkezni, ez viszont nagy kár lenne az egyénnek és a társadalomnak is.


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©