A KLÁRIS
olvasói megszokhatták, hogy Földesdy Gabriella
könyvei gazdag ismeretanyaggal, érdekes
történetekkel rendelkeznek. A Herczeg Ferenc és
Csiky Gergely munkáit, életútját
bemutató könyvek remek olvasmányok, egyben irodalmi
érdeklődésünket maximálisan
kielégítő művek voltak. Színikritikái
nemcsak az éppen aktuális előadást mutatják
be, hanem a darab előzményeit, korábbi előadásokat
és rövid tartalmi ismertetőt is tartalmaznak.
Új könyvének címe: Esszék, tanulmányok.
A szerző – híven önmagához –
ismét az irodalom és a színház
világába kalauzolja el az olvasót.
Néhány írás folyóiratokban – a
KLÁRIS-ban is – megjelent. Az írások
ismét bizonyítják a szerző
szakértelmét és az irodalom, a
színháztörténet terén való
jártasságát.
Először három jelentős prózaíró
színműírói
„próbálkozásait” ismerhetjük meg.
Gárdonyi Géza, Krúdy Gyula és Márai
Sándor azok az írók, akik
„elkalandoztak” a színház
világába. Gárdonyi A bor és az Annuska című
vígjátékaival aratott sikert, Krúdy A vörös postakocsi
történetével, amelyet –
emlékezzünk! – 1968-ban, majd 1976-ban a
Vígszínház újított fel Halász
Judit, Darvas Iván, Tahi Tóth László
főszereplésével. Márai A kassai polgárok
című történelmi drámával jelentkezett,
amelynek ősbemutatóján (1942) Somlay Artúr
remekelt a Kassát védő, mindenét elvesztő
János mester szerepében (az 1991-es
felújításon Bessenyei Ferenc alakította a
monumentális figurát). E három elemző
tanulmányhoz egyetlen dolgot fűznék hozzá: az
1981-ben megjelent Színházi
kalauz csupán A bor
című darabról tesz említést, sem
Krúdy, sem Márai nem szerepel a könyvben …)
Találunk egy verselemzést is a könyvben, Babits
Mihály Tavaszi szél című
versét szinte ízekre szedi a könyv szerzője.
Végső konklúziója: a költő sok évvel a
Tanácsköztársaságban betöltött
szerepe és későbbi mellőzése miatt nem tudott
megnyugodni. Kétségeinek ebben a versben ad
kifejezést. De megismerhetjük Ignácz Rózsa
különös személyiségével, aki
színésznőként indult, majd
regényíró lett. Büszke, öntudatos
személyiségét 1945 után mellőzték.
Leghíresebb regénye a Jókai
feleségéről, Laborfalvi Rózáról
írt műve. Olvashatunk Wass Albertről, aki a szerző szerint
„lehetne a nemzet lelkiismerete”. Földesdy Gabriella
így jellemzi az írót: „Szépirodalmi
műveinek nem elsősorban irodalom-esztétikai jentősége
van, inkább a hazaszeretet sugallata,
közösségteremtő ereje nagy”.
A hátralévő írások
színészekről, színházakról, illetve
színházi emberekről szólnak. A már
említett Róza leányasszonyról (Laborfalvi),
aki a magyar színészet hőskorának kiemelkedő
tragikája, a királynői termetű és
megjelenésű Lázár Máriáról,
valamint a magyar hangosfilm cica-kedvességű egykori
sztárjáról, Szeleczky Zitáról.
Utóbbi színésznő életútja 1945
után Amerikában folytatódott: a magyar szó
hivatott őrzője, tolmácsolója volt, aki
emigrációs éveiben az amerikai kontinens sok
városában fellépett magyar versekkel, dalokkal,
őrizve a magyar kultúra emlékét. A könyvben
felvetődik a kérdés: az 1990-es években
hazatért Szeleczky Zita miért nem kapott régi
színházában, a Nemzetiben ugyanolyan
fellépési lehetőséget, mint
pályatársa, Szörényi Éva? Az
erre adott válasz már ismerős lehet: a politika
számos esetben akadályozza kiváló emberek
megismerését. Igazi értékeik eltűnnek,
elfelejtődnek, a könyv szerzője éppen az efféle
elfelejtett értékeket akarja most is felszínre
hozni, megmutatni.
Egy erdélyi magyar
színészházaspárt ismerhetünk meg a
könyvből. Varga Vilmos és Kiss Töréki
Ildikó nagyváradi
színházalapítását és magyar
irodalmi estjeiket. E két művész az 1990-es
években a pestszentlőrinci unitárius egyház
meghívására kiváló irodalmi műsorral
lépett fel Magyarországon, több helyen is. (Varga
Vilmos 2015-ben váratlanul elhunyt, nem sokkal a Litea
könyvesboltban történt könyvbemutatója,
méltatása után).
Végül néhány rövidebb
írás szól Bródy Sándor
kolozsvári éveiről, a japán kabuki
színjátszásról és a londoni Globe
Színház 20. századi
rekonstrukciójáról, Németh Antal és
Ambrus Zoltán színigazgatói
működéséről.
Ez a könyvismertetés nem tudja bemutatni a kötet
mind a 21 írását, visszaadni hangulatát,
pusztán figyelemfelkeltés a szerepe.
Összegezve a leírtakat, Földesdy Gabriella
könyve élvezetes olvasmány, elvezeti az
olvasót a színház és az irodalom
néhány kevéssé ismert fejezetébe,
nem mellesleg felhívja a figyelmet arra, hogy a tehetség,
kiváló emberi magatartással karöltve, a
legértékesebb adomány, ez számít,
és nem a politika efemer
értékítélete, amely letaszít
és felemel művészeket, igazságtalan
mércével mérve.
(Földesdy Gabriella:
Esszék, tanulmányok. Arad, Kölcsey Egyesület,
2020, 186 p.)
