Ha megbirkózunk gyengeségeinkkel, ha
felismerjük erősségeinket, ha kapcsolataink
családtagjaink-kal és barátainkkal szorosak,
már nagy utat tettünk meg életünk
országútján. Ha önmagunkkal teljes
mértékben tisztában vagyunk, hangtalanul vagy
kimondva szavainkat, sokat beszélgetünk, ha
barátainkkal is tudunk jókat beszélgetni, ez mind
fontos lehet kapcsolataink megteremtésében, sőt
megtartásában is. Egy édesanya gyermekével
pici korától beszélget, dalol neki, vagy felolvas
egy mondókát, versikét, mesét, felnőtt
korában teljes életet élhet majd. Gyermeke
még nem tud válaszolni, de ha figyel
édesanyjára, ezek beépülhetnek lelke
mélyére. Később, ha óvodába
kerül, ismerkedik környezetével, társaival. Az
óvó néni megtanítja az
együttélési szabályokra, a
mondókák, mesék sokat segíthetnek ebben is.
Az iskolában már feladatokat is kell
teljesítenie. Ez fejleszti őt abban, hogyan szerezhet
társai közt barátokat, akik közül
néhányan talán végigkísérik
egész élete során. Így volt ez velem is,
Édesanyám ugyan nem íratott be
óvodába, mert úgy döntött, hogy ha
szerényen, szegényen élhetünk is így,
de otthon marad. Iskolatársaim közül Boricát
tartom máig legkedvesebb barátomnak. Nyaranta
nagymamámékhoz utaztunk, ottani barátnőmmel,
Babival felnőtt koromig is szoros barátság
született. A középiskolában szerzett
barátaimmal a mai napig tartom a kapcsolatot, bár
messzire költöztek, mégis sokszor vagyunk együtt,
napokat beszélgetünk végig, felidézzük
régi emlékeinket, meghallgatjuk egymás
nehézségeit, de örömeit is.
A munkahelyemen is kötöttünk
barátságokat, Marikával, Klárival ha
találkozunk, órákon át be nem áll a
szánk, soroljuk egymásnak az azóta
történteket, amióta nem láttuk
egymást. Később, amikor írni kezdtem, több
irodalmi kör tagjaként ismét sok barátom
lett. Velük számtalan kulturális eseményt
látogattunk, kirándulásokat tettünk a
környező, tőlünk elszakított
országrészekre, ahol családoknál
szálltunk meg. Kisebb és nagyobb
megpróbáltatásainkról,
élményeinkről társalogtunk, ettük a finom,
elénk tálalt ételeket, megköszöntük
a vendéglátónknak a szíves
fogadtatást. Közös értékrendünk,
érdeklődésünk a világ dolgai után
összehozott sok kiváló emberrel, hazafival. Mindig
jó együtt lenni írókkal, művészekkel,
történészekkel, irodalmárokkal, akiket
száz évvel ezelőtt, Trianonban tőlünk
elszakítottak. Kitágult világunk Tokajban, az
Írótáborban is. Ezek az alkalmak
megerősítették hazánkfiaival baráti
kapcsolatainkat. Szünetekben és az előadások
után esténként az együttérzés,
az együtt gondolkodás kapott nagy szerepet. Mintha
családtagjainkkal beszélgettünk volna,
megerősítettek abban, hogy nem vagyunk egyedül, minden
barátunkban a jót, az igazat láthatjuk meg.
Ha van is néhány olyan ember
közöttünk, akik nem érdemlik meg, hogy
meghallgassuk, őket kikerülhetjük. Elsősorban szeretteinkkel,
szűkebb rokonainkkal tartjuk a kapcsolatot, akikben megbízunk,
akik megtanítottak arra, hogy becsüljük meg,
öleljük át, szeressük őket, mert ők adnak
nekünk hitet, reményt sugallnak, az emberség
süt belőlük. Utána következnek a jó
barátok, akik mindig mellettünk állnak.
