Az utóbbi időben sokat foglalkozom e
kérdéssel… Mi is a vallás, és hogy
állunk a hittel?
Elmélkedéseimben, a sors különös
volta kapcsán, kezembe került egy könyv,
„Igazából mennyország” címmel,
amit elolvastam, ahol a klinikai halál
állapotából visszatért egy
hároméves kisfiú, és elmesélte a
szüleinek azt a sok csodálatos dolgot, amit ott
látott s tapasztalt…
Majd barátaim invitálására elmentem a
Máriabesnyői búcsúra – zarándoklatra
–, amit Kis boldogasszony ünnepén tartanak Szűz
Mária születésnapján. Ez már
évszázados hagyomány nálunk, hogy
évről évre a katolikus hívő emberek oda
zarándokolnak, szép szertartások keretein
belül imádkoznak, vallásos énekeket
énekelnek, különféle vallási
szertartásokon vesznek részt, és megtisztult
lélekkel, boldogan térnek vissza otthonaikba.
Gondolataimba gyakran visszatolakszik az Édesanyám
által mesélt búcsúk, zarándoklatok
története, mikor fiatalabb korában rendszeresen ment
Máriaradnára, Máriacellbe búcsúba,
gyalog 180 kilométereket több napon keresztül,
énekelve, imádkozva, fáradtságot nem
ismerve, erős hittel… Majd láttam egy filmet a
Csíksomlyói búcsúról, sőt a
Caminóról olvastam, és filmeket is
láttam… Rendkívül komoly
megpróbáltatásokon mennek keresztül Szent
Jakab útján, hosszú és
fárasztó zarándoklattal, s mégis felemelő
számukra.
Jellem és hiterősítő mindegyik, pláne
böjttel összekötve.
Mintha az életemben folyamatosan valamiért
jelzéseket küldene a Teremtő, hogy valamit meg kell, vagy
másként kell tennem, de mit akar üzenni? –
tettem fel a kérdést magamnak…
Vissza kell nyúlnom egészen a gyermekkoromig, amikor
a szüleim mélyen vallásos emberek
lévén minket, gyermekeket is a katolikus vallás
szellemében neveltek. A Bibliát olvasták fel
nekünk, sok dologra emlékszem, később már
magunk is olvasgattuk, nehéz nyelvezete miatt nem mindig
értettük… Rendszeresen jártunk templomba,
gyóntunk-áldoztunk, a testéremmel meg vagyunk
keresztelve, első áldozók és
bérmálkozók is voltunk, a hittan
órákat nagy figyelemmel követtük. Mindketten
katolikus szertartás szerint kötöttünk
házasságot sok évtizeddel ezelőtt, és ma is
e fogadalom szerint élünk…
Később a szüleink elhaltak, meggyászoltuk,
vallásunk s hitünk szerint eltemettük őket, és
éljük ma is hittel az életünket, de nem a
vallásunkat gyakorolva. Mert a rohanó élet, az
otthonteremtés, tanulás, munka,
családalapítás, gyermeknevelés annyira
lefoglalt bennünket, hogy elmaradtunk a minden vasárnapi
szentmisékről, s őszintén megvallom, valamiért nem
is hiányzott.
Mostanában foglalkoztat inkább, de nem abban a
formában, ahogy kellene, inkább a vallási
liturgiák, amik érdekelnek…
Például, hogy a katolikus, református,
evangélikus és még sorolhatnám, milyen
vallásokban mi hogyan zajlik… A keleti
kultúrákban a buddhizmus, az iszlám és
egyéb vallások is felkeltették az
érdeklődésemet, olvasok, kutakodom ezekben a
témákban… Valójában nem tudom
okát adni, mi az, ami miatt ennyire vonz ez a téma. A
hitem – azt gondolom – erős és
megrendíthetetlen, az, hogy Isten nélkül nem lehet
élni, ill. lehet, de nem érdemes, azt mindig is tudtam.
Napi rendszerességgel imádkozom a
családomért, szeretteimért, hazám
békéjéért, embertársaimért
és elhunyt szeretteim lelki üdvéért…
sohasem múlik el úgy nap, hogy ne
köszönném meg Istennek, hogy élek,
látok, hallok, járok, beszélek, nem tartom
természetesnek, sőt nagy adományként élem
meg, hogy minden, amit tudok tenni, Istentől való. Ez a gondolat
boldoggá tesz.
Este fáradtan lefekszem és hálát adok
azért a napért, hogy erőt adott, védelmezett,
terelgetett az utamon engem és a családomat is.
Hálát adok azért is, hogy vigyáz
ránk és mutatja számunkra a helyes utat… Ha
vétkezem gondolatban, szóban, cselekedetben vagy
mulasztásban, azt én az égre nézve, a kerti
csendben sétálva meggyónom a
Mindenhatómnak, ehhez nekem nem kell a templomba mennem
és földi helytartójának elmondanom,
úgymond, nem érzem szükségét
közvetítőnek. Én megbánással, tiszta
nyitott szívvel és lélekkel mondom el mindazt, ami
bánt, fáj, vagy amit magam előtt is szégyellek,
hogy megtettem, vagy nem tettem meg… és
megkönnyebbülést, feloldozást kapok az
én Istenemtől. Ketten vagyunk a szabad természetben, az
égbolt ránk borul és a hitem erőt ad, hogy
békesség, rend uralkodjon bennem. Megteremtem minden nap
a testi-lelki-szellemi harmóniámat… Úgy
érzem, ehhez nekem nem kell a keresztségben kapott
vallásomat gyakorolnom…
A Máriabesnyői búcsú után sokat
gondolkodtam, hogy mi az, ami nem ad maradéktalan
örömöt, feltöltődést, mi az, amiért
nem érzem, hogy kaptam valami többletet, pluszt a
zarándoklattól? Próbáltam megérteni,
figyeltem az emberek arcát, milyen átszellemült
hittel mentek a körmenetben, vagy a keresztutat járva
látszott rajtuk, hogy feltöltődtek tőle…
Én miért nem érzem ugyanazt? – tettem
fel a kérdést magamnak…
Rájöttem, hogy a vallásom
sokrétűsége, ezernyi szabálya, a liturgia az, ami
nekem valamiért életidegen. Szokták mondani, hogy
nem a pap miatt járunk templomba… Ez igaz, de nagy
mértékben befolyásolja a mise
lebonyolítása, a prédikáció
és a pap elkötelezettsége, személye, hogy mit
ad nekem egy mise, hogy amikor azt mondja, hogy „a misének
vége, menjetek békével”, akkor én
érzem-e a szépséget a lelkemben, a
feltöltődést, vagy nem…
Arra jöttem rá, hogy számomra túl sok a
szabály a katolikus vallásban, ahol sokszor úgy
érzem, hogy mint egy rengeteg erdőben eltévedtem, nem
találom a kivezető utat. Megvizsgáltam a lelkemet, a
lelkiismeretemet, becsületességemhez kétség
sem férhet, mindenhol mindenkinek segítek, senkit soha
nem bántok, őszinte ember vagyok, amit megígérek,
azt maximálisan betartom, olyan pontos vagyok, hogy
órát lehet igazítani hozzám…s
zóval vég nélkül sorolhatnám
erényeimet, szerénytelenség nélkül,
mégis valami hiányzik belőlem…
Nagy bennem az empátia másokkal szemben,
kiegyensúlyozott az életem, úgy tűnik, minden
rendben van, a hitem naponta erősítem. Talán a
hiányérzet miatt kezdtem a vallással kapcsolatos
témák iránt érdeklődni?
Nem tudom, egyelőre nem kaptam választ a
kérdéseimre… de nem adom fel.
A templom csendje megnyugtat, felemelő békét
érzek, ha magamban imádkozom, de csak akkor, ha csend
vesz körül, nem a mise miatt…
Változatlanul nem vagyok vallást gyakorló
ember, de a vallás és a hit nem
befolyásolják emberi kapcsolataimat.
Kapcsolataim széles körű érdeklődésű
emberekből állnak, akik az irodalom, a vallás, a
misztikus ezotéria iránt érdeklődnek, és
remekül kiegészítjük egymást.
Véleményt cserélünk számtalan
dologról, és egy-egy találkozás után
sokkal gazdagabban térek haza, a találkozás
témája később is foglalkoztat gondolatban…
Sokrétű érdeklődésemnek
köszönhetően mindig foglalkozom valamivel, így
tartalmasan élek, és a kapcsolataim is ilyenek…
♣ ♣
♣
