Mikor ezen a címen gondolkodtam,
önkéntelenül is elmosolyodtam, ugyanis én
igazán tipikusan „örökifjú” vagyok,
telve energiával, még akkor is, mikor nem a legjobb az
élet körülöttem…
Azt gondolom, hogy mindenki születése
pillanatában megkapja azt a természetet,
stílusjegyet, ami rá egy életen át jellemző
lesz.
Mire is gondolok?
Arra például, hogy a habitusa élénk,
érdeklődő, igazságérzete nagy, mindig
tennivágyás jellemzi, soha nem adja fel, segít
magán, környezetén, másokon is…
Akkor érzi jól magát, ha pezseg
körülötte az Élet.
Én ilyen vagyok sajnos, vagy hál’ Istennek,
mert azért valljuk be, az ilyen típusú ember
két végén égeti az élete
gyertyáját…
Nem hajlandó tudomásul venni, hogy fárad,
kora előrehaladtával is a maximumon akar teljesíteni,
mert – azt hiszi –, hogy bírja.
Magamról tudom, hogy milyen egy örökifjú.
Terveket sző, a megvalósításnál
néha megtorpan, picit bántja, de felszívja
magát, és mint egy „buldózer”, halad
előre tovább…
Szoktam mondani, lehet, hogy külsőleg a testem öregszik,
de lelkem-szellemem harmincéves ma is, és nem is lesz
sokkal több, mert én megértő vagyok a fiatalokkal,
értem s megértem mindazt, ami őket foglalkoztatja.
Soha sem ítélkezem felettük, hogy milyen az
öltözékük a pirszing, a tetoválás
és hasonló divatos mulandóságok
miatt…
Megértő mosollyal lapozok az ilyen dolgok felett, mert
tudom, hogy a „mi időnkben” nekünk is voltak olyan
dolgaink, amiken az idősebbek megbotránkoztak volna.
Az örök ifjúság kulcsa az optimizmus.
Mindent – ami velünk történik – lehet
nagyon derűsen, optimistán is megközelíteni, de az
ellenkezőjéként is, mikor semmi sem elég
jó, amikor valaki morgolódik mindenen, pedig saját
maga tudja irányítani, hogy jól érezze
magát a bőrében… vagyis minden csak
megítélés, hozzáállás
kérdése.
Ha derűs vagyok, rámosolygok köszönés
közben egy ismerősre, az önkéntelenül is
visszamosolyog.
A kedvesség jó hozzáállás a
másik emberhez, jól-létet hoz létre, amiben
fiatalosak maradhatunk…
Utazásaim során megcsodáltam, sőt irigyeltem
a keleti kultúrákban élők
hozzáállását az élethez.
Malaysiában jártomban-keltemben mindenhol kedves,
mosolygós emberekkel találkoztam, soha nem rohantak
sehová, nem láttam ingerült reagálást
egy hónapon keresztül semmilyen bosszantó
eseményre.
A mosolygós meghajlás a másik ember
tiszteletét jelzi.
Ők alapból ilyenek.
Sugárzik róluk, hogy jól érzik magukat
a bőrükben…
Ez egy életfilozófia náluk, bármerre
jártam, szegény, vagy jómódú emberek
között, hozzáállásuk az élethez
egyformán szeretetreméltó volt.
Ez bizonyára az egyik titok, amiben az örök
ifjúság ténye rejlik.
De beszéljünk „csak” az
ifjúságról, hiszen a címben
zárójelben van az „örök”.
Ifjúságunk idején tele vagyunk
energiával, tervekkel, célokkal, szerelemmel,
megvalósítással, nem gondolunk olyasmit, hogy mi
lesz ha… ha nem sikerül.
Az otthonról hozott életmintát
követjük, no meg a társaink
viselkedését, elhalmoznak az információk a
különféle médiákban, így
választhatunk, viselkedésminták vagy
célszerűség szerint, akár pályát is.
Megszámlálhatatlanul sok motivációt
találunk fiatalon, ami később már vagy
megvalósult, vagy elfáradnak az emberek és nem
terveznek, főként azok nem, akik nem
„örökifjúk”.
Kimeríthetetlen tárháza ez a téma az
emberi létnek, számtalan dolog érdekelhet egy-egy
embert, aki belevág olyan dolgokba is, ami ifjabb korában
eszébe sem jutott, s ez jó dolog. Pl.
nyelvtanulás, számítógépes ismeretek
stb.
Korunk, fejlődésünk előrehaladtával sok dolgot
nem is tudnánk ezen ismeretek nélkül befogadni, s ha
„örökifjúnak” valljuk magunkat, akkor
haladunk a korral.
Az okostelefon olyan az ifjaknak, mintha velük együtt
született volna, a középkorú, esetleg idősebb
emberek kicsit idegenkednek tőle, de ha megismerik, nagyon jó
hasznát vehetik a mindenféle információnak,
amit kaphatnak az okos készülékektől. Ezért
kell örökké fiatalnak maradnunk, hogy mindenben
tudjunk véleményt alkotni, hogy ne maradjunk le a
fejlődéstől…
Én bátran használok mindenféle
kütyüt, ami néha kifog rajtam, de
kihívásnak érzem, és addig
próbálgatom, amíg sikerrel járok – ez
is az én örök ifjúságomból
fakad…
♣ ♣
♣
