"Így, hetven felé"
VERS
Pánti Anna
DÉL
Csikordult a templomkert kapu,
A sietős lépteket a sövény vigyázta,
S jajgatás nélkül, készségesen
Bújt be a kulcs a zárba.
De messze még a harangkötél!
A léptek szaporáznak,
Ropognak a falépcsők,
Kinn madarak fuvoláznak.
Magához hív a két harang,
Nyílik a toronyablak,
Ledobja csönd bilincseit,
S nincs határa a hangnak.
Megszégyenítő hangerő –
A harang megkondul,
Feszes ritmus és zengő érc,
A fül szinte belesajdul.
Leömlik a templomfalon
A harangszó, s széjjel árad –
Talán ettől lesz
Olyan sápadt virága
A megszeppent meggyfaágnak! |
|
|
|
