Érdekes elgondolkodni azon, hogy hol is a helyünk?
Hazánk a Kárpát-medence összes
szépségével, sajátosságával
megteremti a mi helyünket, otthonunk, családunk,
szokásaink, hagyományaink szerint…
Mégis becsvágy, kíváncsiság,
vagy egyéb más ok arra sarkall minket embereket, hogy
kitekintsünk a „nagy” világba…
Ennek számtalan oka lehet.
A televízió, internet és egyéb
más technikai fejlődés kinyitotta a világot
számunkra, kitekinthetünk, és vágyat
érezhetünk arra, hogy megismerjük a hazánkon
túli világot. Igen ám, de ehhez kell nyelvismeret,
anyagiak és még számtalan dolog, többek
között kíváncsiság, vágy, hogy
más népek életformájával
ismerkedhessünk.
A nyughatatlan természetű ember, ha kitűz egy célt s
el is akarja érni, akkor szorgalmasan tanul, megteremti az
anyagiakat az utazására, hogy világot
lásson, élményeket gyűjtsön, s
hazatérve meséljen, papírra vesse, és
emlékei legyenek…
A másik ember a megélhetést keresi, és
fejest ugrik az ismeretlenbe, elmegy külföldre dolgozni a
jobb lehetőségek reményében.
A harmadiknak rokonai, barátai élnek távol
külhonban és oda látogat, majd az az
életforma jobban tetszik neki és ott marad, akár
pár évig is…
Ezernyi oka lehet annak, hogy a világban keressük a
helyünket.
Saját ismereteim, tapasztalataim szerint a családom,
környezetem hazájához ragaszkodó emberekből
áll, így generációkon keresztül nem
nagyon hagyta el az otthont nyújtó
szülőhelyét, de azért ki-kikacsintottunk
Európába, Ázsiába is, olykor-olykor
nyaralni, világot látni…
Mikor egy hónapig Malaysiában voltam
barátokkal, sok helyre eljutottam, és
tanulmányoztam az ottani emberek
életkörülményeit, szokásait és
étrendjét. Nagyon tetszett, hogy kedvesek, udvariasak,
tisztaság veszi őket körül utcákon-tereken,
mindenhol, a színek kavalkádjában tobzódik
a természet, milliónyi virág nyílik,
szépen gondozottak az utcák, terek. Igényesek,
kedvesek, és főként tisztelik a másik
embertársukat, ez nagyon tetszett…
A piacok roskadoznak a finomabbnál finomabb
gyümölcsöktől, virág- és
zöldségkölteményektől, a tenger
gyümölcseitől s még sorolhatnám. Mindig
párás meleg van, az emberek nyugodtak, nem rohannak soha
sehová, békés- mosolygós mindenki…
Egy hónap ott tartózkodás alatt ezt
figyelhettem meg.
Elgondolkodtam, hogy ha a szeretteim, családom,
barátaim is mind itt lennének, tudnék-e ott
élni végérvényesen.
Feltettem a kérdést magamnak, hogy mi
hiányozna a hazámból ott nekem.
Érdekes volt eljátszani a gondolattal, de amikor egy
nemzeti ünnepükön vettem részt, és nagy
parádéval ünnepeltek, vagy egy sporteseményen
a himnuszukat hallgattam, belémhasított az én
hazám csodás himnusza, könny szökött a
szemembe, és hiányérzetem kezdett lenni…
Mikor a Dél-kínai-tengerben fürödtem a
barátaimmal, akkor is kis szomorúságot
éreztem, mert felrémlettek a balatoni nyaralásaink
a családommal, és nagyon hiányoztak nekem…
A helyünk a világban jó, hogy megvan.
Ma már utazhatunk bármerre, bárhová,
tartózkodhatunk munkavállalóként,
turistaként is a világ minden részén, de
előbb-utóbb hazavágyunk, mert az otthonunk itt van, ahol
születtünk s élünk. Azt gondolom, mindenki az
anyatejjel szívta magába a helyét,
szerepét, otthonát…
A korábbi politikai helyzetben nem volt
világútlevél és nem lehetett „csak
úgy” utazgatni, a magunk kis zárt
világában nem ismertünk sok csodás dolgot. Ma
már bárhová el lehet jutni, megismerni,
rácsodálkozni a világ kulturális
különbségeire, szokásaira, tisztelve az ottani
hagyományokat, és ismeretekkel gazdagodva
hazatérhetünk…
Ha csak egy dolgot említek, a gasztronómia
világát, fantasztikus fejlődés –
változás – ment végbe az utóbbi
évtizedekben, amiből, mivel nyitottak vagyunk, sokféle
dolgot átvettünk, s alkalmazunk a mindennapi
étrendünk kialakításában, de
azért ha valaki megkérdezi, hogy mi a kedvenc
ételünk, nagy többségében a
családi hagyományokból ismert étkeket
soroljuk fel. Ez nem csak a gaszt-ronómiában jelenik meg,
hanem életünk minden területén, hiszen a
világban megszerzett ismereteinkből néhányat
alkalmazunk a mindennapjainkban is, kíváncsiak vagyunk
más népek életére, mitől olyan nyugodtak,
kiegyensúlyozottak, miért nem rohannak.
Átvettünk tőlük sok érdekes dolgot, pl. a
jógát, a meditációt, a
relaxációt és még sorolhatnám…
Végső következtetésként azt a
tanulságot vontam le, hogy ha az anyanyelvünkön
kívül legalább két világnyelvet
beszélünk, akkor bárhol otthon lehetünk, van
helyünk, szerepet vállalhatunk…
Azt gondolom, hogy ott vagyunk otthon a világban, ahol a
szeretteinkkel együtt lehetünk, s élményeinket
megoszthatjuk velük.
Nagy utazásokat persze tehetünk, hiszen a
lehetőségünk adott, ki-ki pénztárcája,
igénye szerint jöhet-mehet a világban attól
függően, hogy mit szeretne megtapasztalni, de egy idő után
– szerintem – hiányzik mindenkinek a hazája,
az a kultúra, amiben nevelkedett, azok a szokások, amik
jellemzik az Embert.
Mindenki egyfajta értékrend szerint éli az
életét, és tudja, hogy mi az, ami
számára fontos…
Tehát én úgy gondolom, hogy a
világmindenségben mindenkinek van helye,
kérdés, hogy vágyik-e tapasztalatokat
szerezni…
Esetleg vágyik-e elhagyni hazáját, hogy
máshol éljen…
Ez érdekes kérdés, beszéltem
néhány emberrel, akik sok-sok év után is
visszavágytak s hazatelepültek, mert mindenütt
jó, de legjobb otthon!
A kérdésemre, hogy miért döntöttek
úgy, hogy hazajönnek, az egyik kedves ismerősöm 30
évi távollét után azt válaszolta,
hogy még mindig magyarul álmodik, s ahogy múltak
felette az évek, egyre többet gondolt a
hazájára, ezért úgy döntött, hogy
visszajön…
Ennyi jutott eszembe a „helyünk a
világban” témáról, de én is
azt gondolom, hogy ki-ki ahová született, ott éljen,
boldoguljon, teremtsen otthont, családot, biztonságot
magának…
♣ ♣
♣
