Régen – hogy kinek mit jelent ez az igen tág
időmeghatározás, az tényleg relatív, hisz
lehet ez öt év ugyanúgy, mint ötven: mondjuk
legyen annyi, hogy még emlékszünk rá.
Szóval régen a húsvétot várta az
ember. Elege volt a télből, messze volt már a
karácsony, a disznóvágás, a farsangi
bálok, mulatságok is nyomtalanul elmúltak. Kellett
már nagyon, hogy lehessen várni valamit. Mivel
mozgó ünnep a húsvét, ezért is csak
izgalmasabb, mint az állandó. Aki kíváncsi,
de nagyon, nézzen utána, mi minden fér bele a
hivatalos ünnepi időszakba, a különböző
vallásokat követők mit mivel magyaráznak, hogyan
várják, készülnek, míg eljön az
utolsó hét. Ami a kereszténységben
virágvasárnappal indul, árulással,
áldozattal folytatódik, és
feltámadással fejeződik be. Nálunk akkor is
megtartották a húsvétot, amikor a vallási
része háttérbe szorult. Valahogy
természetes volt. Senkinek nem jutott eszébe, hogy ez
teher, hogy ez elől menekülni kéne. Nem is tartották
annyira fárasztónak, mint ahogy most
beállítják. A készülődés
öröme elfeledtette a munka nehézségeit, meg sok
mindent közösen is csináltak. Nem volt persze
rongyrázás, de mindennek megadták a
módját. Az asszonyok kitakarítottak (falun
kimeszeltek, legalább a ház utcafrontját),
aztán sütöttek kalácsot, megfőzték a
sonkát, a jó zsíros levében a
tojásokat. A férfiak – kisfiúk apjuk
kezébe kapaszkodva, legények bandában –
ünneplőbe öltözve, megszabott-megtervezett rend szerint
elindultak hétfőn reggel locsolkodni. Volt, ahova a rokoni
szálak miatt, néhány családhoz tiszteletből
mentek, aztán szeretetből, barátságból,
kíváncsiságból, vagy csak azért,
mert „hát őt se lehet kihagyni”. Az asszonyok,
eladó lányok, kislányok mind más
érzéssel várták a locsolókat: ki
jön elsőnek, hányan délig, milyen híreket
hoznak, ízlik-e az aprósütemény?
A kíváncsi öregasszonyok meg lesték,
hogy az utcában kihez hányan térnek be, nincs-e
közöttük kapatos legény, ki mennyi ideig marad
egy helyen. Miért ne tették volna? Lesz miről
beszélni jó darab ideig. A fiatal lányok
örültek, ha minél több a locsoló (rang
volt az is), de persze volt, aki csak azt az egyet várta, akinek
a legszebb írott tojást meg a szál jácintot
tartogatta.
Volt kínálgatás, beszélgetés. A
hetekkel előtte gyűjtögetett aprópénz lassan
elfogyott. Mindenki tudta, kinek mennyi jár, ki kap mellé
tojást is. Késő délután megérkeztek
a család férfitagjai is, kicsit pityókásan,
de jókedvűen. A kisfiúk sok tojással,
csörgött zsebükben a fillér, de zörgött
mellette néhány papírpénz is,
keresztanyától, nagymamától. A nők
illatoztak a sokféle pacsulitól, s bár úgy
tettek, mintha panaszkodnának, de azért jólesett a
figyelmesség.
Persze mikor volt már ez! Ma már inkább
elmennek otthonról : szálloda, apartman,
húsvéti wellnes, szauna, jacuzzi, kedvezmények.
Előre gyártott húsvéti programok vannak a
megfizethetőtől a „határ a csillagos égig”:
borterasz, gasztronómiai különlegességek,
kulináris örömök, cukkinis-avokádós
sonkakrém, tormahabos tekercs snidlinges majonézzel.
Tojás- és arcfestés, esetleg kézműves
foglalkozás. Locsolás vödörrel,
szódásszifonnal hagyományhoz hűen,
tűzoltókocsival, ez esetleg bekerül a tévébe
is, de a facera feltétlenül, és kapja a
lájkot ezerrel.
A kínálatból szemezgetve találhatunk
fürjtojás-keresőt, bárány- és
nyúlsimogatást, lovaskocsizást,
népszokásokat műviesítve. Meg terepsegwayt, legyen
az bármi is. Fő, hogy lehet kapni.
Van, aki belföldön, van, aki külföldön
tölti ezeket a napokat. Aki igazán kúl, az meg a
Húsvét-szigeten szelfizik.
És biztos nem kérdezi: „Szabad-e
locsolni?”
♣ ♣
♣
