"Így, hetven felé"
VERS
Szántai Sándor
GYERMEKEINK
Azt ígérték
felnőtt gyermekeink,
törekszenek a látogatásra,
hogy megöleljük egymást, s ne feledjük,
mily csodás szívünk-lelkünk dobbanása!
Húsz év felett a gyermek már felnőtt,
megéltek már nem könnyű napokat,
figyelik a világot, s igyekeznek
felépíteni az alapokat.
Gondolatukban, mozdulatukban
a jövőt keresnék: szépen jöjjön!
A munka nehezét majd elbírják,
s időnként érje őket az öröm!
Kriszti, az idősebb, már vállal
sokféle teendőt, szerepet kér.
Termete, hangja és mozgása
szép színészi játékokkal
felér.
Barbi a jövő leánya, s ha kedves
hangját halljuk, szép arcát nézzük,
s mozdulatai, haja a vállán,
a hangját szép szavakban megértjük.
Étel-ital az asztalon. Ági s nagyi
kínálják őket, és látszik rajtuk,
hogy illendően falatoznak,
és szép csendben mosolyog az arcuk.
A fiú, Andris nagyokat nevet,
bár feladata van néki bőven.
Konyít már franciául – pezsgő nyelv!
És oly sok minden van az időben…
Elmenni alig akarnak – gond ez,
mert az együtt maradás volna jó!
Az ajtó nyílik még résnyire,
de már zeng a távoli harangszó.
Az arcukon búcsúcsókok pírja,
telefonon lesz majd az üzenet,
hogy miként folyik tovább életünk?!
Így vagyunk mi, szülők és gyermekek!
|
|
|
|
