A zene gyakorlatilag az egész életem
meghatározója. Egészen kicsi koromtól
kezdve, amikor megszólalt egy számomra kedves dallam a
rádióban, nem bírtam magammal. Drága
nagymamám ha élne, tudna mesélni rólam
és a mikrofonnak használt vasaló
zsinórról…
Talán másnak is vannak hasonló
élményei.
Egy ősi kínai közmondás szerint „Amelyik
otthonban zene szól, ott apa és fiú
között szeretet honol, s ha a nép is zenél,
harmónia uralkodik az emberek között.”
Zenében mindenevő vagyok. Legyen az komoly zene, vagy
bármelyik könnyű műfajhoz sorolható muzsika, csak
szóljon, és ha lehet, színvonalas legyen.
Néhány napja nézelődtem a neten, és
megragadott egy latinos külsejű, szombrérót viselő,
pelenkás kisgyermek, akinek bekapcsolták a zenét.
Abban a pillanatban beindultak apró kicsi lábai. Ahogy
illegette magát – persze ritmusra –, ahogy
rázta pici fenekét, amekkora
átéléssel ringatózott!…
Látszott rajta, hogy élvezi. Minden pillanatát. A
vérében van a zene… Ezek a kis tehetségek
már az anyukájuk hasában magukba
szívták a ritmust.
Egy amerikai zenepedagógus, David Huron nyilatkozott
úgy, hogy „Nincs a földön olyan
(bármennyrie is elszigetelt kultúra), ahol az emberek ne
zenélnének, ne dobolnának, ne
készítenének valamilyen zenélésre
alkamasított hang-szerszánot.” Ez valóban
így van. Ugye, mindenki kipróbálta kis
korában az anyukája fedőit. Mi is
kipróbáltuk. Arra azért vigyáztunk, hogy
maradjon rajta zománc. Minden fedő más hangot adott
összeütéskor. Vagy egy üres,
fejreállított hordó tetején két,
nagyméretű fakanállal való dobolást,
ritmikus próbálkozást. És amikor
felfedeztük, hogy az üvegpohárhoz érintett
kanál milyen kellemes hangot ad! Persze, a vékonyabbak
magasabb hangot adtak, de arra aztán nagyon kellett
vigyázni. Nagyon könnyen törtek.
Ti is zenéltetek fésűvel? Csak egy megfelelő
méretű és vastagságú selyempapír
kellett hozzá. Hogy mennyire csiklandozta az ember ajkait!
Luther Márton szerint „A földön semmi sem
alkalmasabb, hogy a szomorút vidámmá, a
vidámat szomorúvá tegye, hogy
bátorságot nyújtson a csüggedőnek,
büszkeséggel töltse el az alázatost,
kisebbítse az irigységet és gyűlöletet, mint
a zene.” Bizony! A léleknek nagyon nagy
szüksége van a zenére. Az akkori lelki
állapotunknak megfelelő dallamokra. Ha ingerültek vagyunk,
nem is nagyon tudjuk elviselni, ha valami zörej van
körülöttünk. Akkor még a zene is
zörejnek hallatszik, akármilyen kedves zeneszámunk
megy a rádióban.
Amikor feszültek vagyunk, érdemes pihentető,
nyugtató, relaxációs zenéket hallgatni. Az
agyi hullámokat lecsillapítják, az idegrendszert
megnyugtatják, a stresszt feloldják.
Segítségével ellazulunk és pihentek
leszünk. Sokaknak inspiráció tanuláshoz,
alkotáshoz, és persze a gyakran emlegetett
harmónia eléréséhez.
A meditáció és a jóga mellett a
legkellemesebb lazulási lehetőség.
Kodály Zoltán szerint „A zene célja nem
az, hogy ítéletet mondjunk róla, hanem, hogy
táplálkozzunk vele. A zene lelki
táplálék és semmi mással nem
pótolható. Aki nem él vele: lelki
vérszegénységben él és hal. Teljes
lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a
léleknek régiói, melyekre csak a zene
világít be.”
Azt a megfogalmazást is Kodálytól hallottam,
hogy nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a
zene. Erre az öröme azonban tanítani kell az
emberiséget, mert magától nem jut el odáig.
Egészen felfokozott lelki állapotba
kerülök. amikről a zenéről írok. De
egészen biztos vagyok abban, hogy nemcsak nekem okoz ekkora
örömöt, hogyha erről a témáról van
szó. Minden életszakaszban vannak kellemes
emlékeim, de nem elegek! Annyi, de annyi koncertet kihagytam.
Nem engedhettem meg magamnak, hogy annyit áldozzak a zene
oltárán. Ma már másképp gondolom.
Mennyi lehet még hátra az életemből? 5, 10, 15
vagy 20 év? Az is lehet, hogy kevesebb, de a is lehet, hogy
több. Nem foglalkozom vele. Ami még hátra van,
szeretnék minél több csodálatos
muzsikát hallgatni.
Ebben nagy segítségemre van a
számítógép. Egy nagyon hasznos
találmány. Sokat segít nekem abban, hogy
bármikor, a hangulatomnak megfelelő dallamot találjak
rajta. Aztán majd, ha időm engedi és szerencsém
van, eljutok néhány olyan koncertre vagy
előadásra, ami kimaradt az életemből.
Dr. Papp János szavaival élve: „A zene
élmény, a zene alkotás. Amíg magunk nem
zenélünk, és testünket nem járják
át a hangok, csupán megfigyelők, utazók és
nem résztvevői vagyunk a nagy misztériumnak”.
Bizony, néha irigylem is azokat, akik valamilyen hangszeren
tudnak játszani, s persze, csodálom is őket.
(Talán még nem késő, hogy
kipróbáljam valamelyiket.)
Bárdos Lajos fogalmazta meg a legszebben: „Zene
nélkül lehet élni, de minek?”
♣ ♣
♣
