Volt egyszer egy különleges papírpénz. Az
értéke 100 Euro volt, akkoriban került forgalomba,
vagyis ez a történet már több, mint
tizenöt éves. Egészen diszkréten, mondhatni
bemutatkozás nélkül került hozzám,
eredetileg nem is tudtam róla, hogy nálam van. Hogyan
lehetséges ez?
Éppen útnak indultam Dunkerque-be, hogy
meglátogassam az ott ösztöndíjas
barátnőmet, és nála töltsek egy hetet.
A fiú, aki kikísért a buszhoz, indulás
előtt egy kis csomagot adott a kezembe, hogy majd csak a buszon bontsam
fel, majd megvárta az indulást, integetett, és
jó utat kívánt. Az éjszakai buszút
elején, mielőtt még teljesen rám
sötétedett volna, kíváncsian kibontottam a
gondosan becsomagolt ajándékot, és egyik kedvenc
íróm könyve volt benne. Ez praktikus dolog egy
hosszú utazáson, el is kezdtem olvasni. Ahogy
lapozgattam, egyszer csak két oldal között egy
vékony boríték került a kezembe, benne egy
levél és egy százeurós bankjegy. A
szöveg szerint ez csak kölcsönben van, csak
biztonsági tartalék, „ha bármi
történne, nyugodtabb vagyok így”. Ez a
féltő gondoskodás akkor nagyon meghatott, és a
stílus is, ahogyan eljuttatta hozzám.
Megérkeztem hát úti célomhoz,
szép napokat töltöttem ott, és közben a
barátnőm mesélte, hogy aggódik az albérlet
kifizetése miatt, mert valamiért az esedékes
ösztöndíja még mindig nincs a
bankszámláján, és mi lesz, ha nem
érkezik meg időben? Persze, biztosan nem teszik az utcára
az egyetemről, de mégis kellemetlen helyzet lenne, ami
szorongást okozott neki.
Hazaindulásom előtt átadtam neki a
papírpénzt, mivel nekem már nem volt rá
szükségem, neki viszont biztonsági
tartalékként kölcsönben ott maradt, és
újra nyugodtan alhatott, mert minden eshetőségre
felkészült. Aztán, amikor hazajött, visszaadta
nekem, én meg annak, akitől én kaptam.
A pénzt egyikünk sem költötte el, viszont a
fizetőértékén túl, amely
célból ugyan nem használtuk fel,
betöltött egy másik fontos feladatot:
biztonságérzetet adott. Azzal a szál
papírral együtt mindegyik szereplő továbbadta a
szeretetét azáltal, hogy a másik érezte a
gondoskodó odafordulást, hogy számíthat
rá, hogy van, akinek fontos, hogy jól menjenek a dolgai
egy távoli helyen is.
Az a pénz szerintem magában biztos nagyon boldog
lehetett, hogy mindig meleg érzésekkel adták
tovább kézről kézre, és sosem
cserélték árura. Hogy a gondoskodás
szimbólumává válhatott az érintettek
szemében.
♣ ♣
♣
