József, a család közkedvelt Józsi
bácsija 63 évesen vesztette el feleségét,
kivel sok szép napot és fájó
tragédiákat éltek meg együtt. A gyenge
szívű asszony követte két gyermekét a
túlpartra, és ezzel teljes magányban hagyta
férjét.
Teltek a vigasztalan hónapok, majd lassan az évek,
de Józsi bácsi nem tudta megszokni a magányt, hogy
egyedül kell ülni az asztalnál, nincs kivel
búcsúztatni a napot és köszönteni a
holnapot.
Így aztán nagy elhatározásra jutott,
asszonyt szerez a házhoz. Talált is hamarosan egy
többszörös özvegyet, korban hozzáillő,
takaros menyecskét. Hamar összekovácsolódtak,
elfogadták egymás rigolyáit, és bár
a tágabb család először kicsit ódzkodott, de
végül belátta, hogy így van rendjén,
és gyorsan megbarátkoztak az új rokonnal, aki igen
tapintatos volt, nem borította fel a régi rendet, nem
változtatott azon, amin nem volt szükséges.
Igyekezett beilleszkedni a már évtizedek óta
működő családi hierarchiába.
A régi rokonság továbbra is fennmaradt,
látogatták a volt feleség családtagjai is a
friss házasokat. Igyekeztek ők is elfogadni a
megváltozott helyzetet. Vasárnap
délutánonként benépesítették
a csöpp lakást, és előkerültek a régi
emlékek.
Ezekben a történetekben a negyvenesek
átvedlettek rakoncátlan gyermekekké, és
nevetve adomáztak a régi csínytevéseken.
Hol kacagva, hol könnycseppet törölve szemükből
idézték meg a múltat szép és gyakran
fájó emlékeivel és jöttek a
végeláthatatlan történetek, hogy:
– Emlékszel, mikor a palacsintát
talalintának ejtetted selypesen?
– Hányszor szöktünk ki az udvarról
szülői engedély nélkül a Nagy rétre
és sárosan, piszkosan, ijedten kerültünk elő
este, félve a büntetéstől?
– Gyerekkorunk Háry Jánosa még ma,
felnőtt fejjel is olyan nagyot mondó?
Ilyenkor az új asszony bölcsen félreült.
és hallgatott. Ezekhez a történetekhez neki nem volt
köze, ő nem volt részese a múlt kalandjainak. Kicsit
idegen volt, kicsit magányos, valahol belül
kitaszított. De, mint írtam, bölcs asszony volt, nem
háborgott, nem szólt közbe, nem akart
szereplőjévé válni az elsuhant évtizednek.
Csendben hallgatott, csak kezét tette
bátorítóan férje kezére és
tudomásul vette, hogy nekik nincs közös
múltjuk, de a jelen pillanat az övék tört
szépségeivel, gyötrődéseivel és
gyönyöreivel.
♣ ♣
♣
