Még nem is meséltem, hogy a nagymamám
fényképész mester volt. Imádta a
szakmáját, és profi volt benne.
Portréfotósként dolgozott, egész
életében tágranyílt szemű gyerekeket,
boldog párokat, érettségiző diákokat
örökített meg.
Nekem nagyon tetszett a munkája, büszke voltam
rá. Kiskoromban többször voltam vele a kettes
műteremben, ahol láttam azt is, hogyan hívják elő
a képeket.
– Nézd csak, most mindjárt előtűnik egy boldog
pár!
És láss csodát, a fehér papíron
az előhívóban elkezdett kirajzolódni egy
esküvői műtermi fotó: a menyasszony kihúzott
derékkal egy széken ült, a vőlegény
mögötte állt. Varázslatos volt.
Mindig precízen dolgozott, ügyelve a legkisebb
részletre is.
– Ha észreveszed, hogy a gallérja nem
úgy áll az illetőnek, ahogy kell, akkor mindig menj oda,
és igazítsd meg – mondta a legkedvesebb
tanítványának, aki ma is városunkban
dolgozó fotós. – Mert ha egyszer nem mégy
oda, legközelebb is lusta leszel, aztán már
észre sem fogod venni a hibát.
Egy jó szemű fotós a valóságnál
is szebbet tud alkotni. Bár minden igaz és létező,
amit lencsevégre kap, de mégis, mire összeilleszti,
kidolgozza, szebb lesz, mint a valóság. És időtlen
szépséget teremteni művészet. Egyetlen
képben összesűríteni, megláttatni egy ember
személyiségét, lényének
esszenciáját, aminek talán még önmaga
sincs tudatában, vagy megörökíteni, amikor
valaki teljes szépségében ragyog. Égi
adomány.
Egyszer, pár éve is van már, amikor
úgy alakult, hogy ez a legkedvesebb tanítvány
fotózott engem hivatalból. Kiskorom óta ismerem
őt, sokat beszélgettünk vele a Mamámról,
hiszen ő más korszakában és más
helyzetekben látta őt. Ezért az emlékei
felbecsülhetetlenek számomra. Igaz, az ő
elbeszéléseiből egy szigorúbb, a szakmában
másoktól és magától sokat
követelő ember képe rajzolódott ki, amely
oldalát én unokaként kevésbé
ismertem.
Amikor a fotózás napján a kamerába
néztem, hirtelen olyan érzésem támadt, hogy
a lencsén át Nagymamámra látok
rá, és világokon átszáguldva
újra egymás szemébe nézhetünk.
És ezen a feltáruló, túlvilággal
összekötő, képzelt fényfolyosón
át rámosolyogtam tekintetem minden melegével. Ott
voltunk együtt a közös pillanatban. Ekkor elkattant a
gép, és ez a különleges pillanat
megörökítődött.
♣ ♣
♣
