Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy a
szerzőtől még frissen, szinte melegen vehettem át
legújabb verseskötetét, az elején kedves
költőtársi ajánlásával. Tárkányi Imrét
régebbről ismerem, mint ahogy publikálni kezdett,
így „képben vagyok”, hogy ki az, aki
immár a tizenegyedik kötetét adja át –
szerény mosollyal – olvasásra.
E lassan tucatnyi könyvből öt versekkel foglalkozik, egy
novellákat tartalmaz, egyik regényes életrajz
jelentős fotógyűjteménnyel illusztrálva, kettő a
legkedvesebb témájáról:
színházról, moziról, filmről szól,
kettő pedig színészportrékat tartalmaz. Ez a
legutóbbi is verseskötet, de ebben már
különleges válogatás alapján olvashatjuk
műveit.
Az első rész ugyanis „Elfelejtett versek…
(1946–1954)” alcímmel egy srác
emlékeiről szólnak. Milyen jó, hogy mégsem
felejtette el, mert valahol az íróasztal
mélyén lapultak mostanáig, hogy végre
napvilágot lássanak. Személy szerint nagyon
sajnáltam volna, ha nem találkozhatom a „Margittai
emlék” c. versével, amit 1946-ban írt. Anyai
nagyapám ott született, de már nem kerülhetett
sor arra, hogy mesélhessen róla unokájának.
Őhelyette időnként Tárkányi Imrét faggatom,
aki hetven év távlatából keresi elő nekem a
régi emlékképeket. Köszönet
érte… Ebbe a nyitó részbe fértek
bele a szerelemről, katonaságról szóló
versei, melyek néha könnyesen mosolygós,
vidám, vagy az ifjúkor kedves
türelmetlenségével megírt dalok. Ezekben a
bánat és nevetés oly közel vannak
egymáshoz, hogy csak csendesen, nagyon csendesen meri az ember
visszalapozni az elmúlt idő furcsa noteszlapjait.
A második rész, az „Új versek”
lényegesen többet tartalmaz. A nyolcvanhoz közel
járó költő érett, komoly
meglátásai, amelyről ezt írja az előszóban:
„Talán érdekes
lesz összehasonlítani ezeket az írásokat:
túl azon, hogy a gyermek és ifjú ember versei
– természetesen – a szerelemről, az otthon
utáni vágyódásról és a
szülői szeretetről szólnak, mégis van
hasonlóság az öregkori költeményekkel: a
szeretet hangja és az élet megbecsülése nem
változott!…” Aki ismeri őt, nemcsak
költőként, a színház és
filmművészet élő lexikonaként, hanem
hivatását, a nyomdászatot szerető
emberként, családapaként, barátként
is, az tudja, mennyi életigenlés, emberszeretet,
humánum lakik a szerző lelkében.
Oly korban élt s él, amikor mindenbe bele kell
kóstolni, egyaránt idomulni a lehetőségekhez
és lehetetlenségekhez. (Ilyen
az élet, A mi világunk
c. fejezet versei.) De tisztában van vele, hogy
bármennyire is kis emberek vagyunk, mégis van egy
különleges erőnk: az írás hatalma,
számunkra magyar nyelven. Tárkányi Imre jól
tudja, hogy nyelveket tanulni szép és hasznos
időtöltés, nyelvet cserélni napjainkban viszont
megrendítő élmény. Költőként tudja,
hogy az új nyelvben a fogalmak megváltoznak, a
szólások, kifejezések elhagyják az embert.
Ezért írja verseit érzelmi és szellemi
partitúrája alapján Nap-ízű, nyers
aromájú, könnyed érthetőségű,
szép és szeretett anyanyelvén.
Fel kell hívnom a figyelmet azokra a verseire is, amelyek
kedvenc témájával, a színészettel
foglalkoznak. Személyes ismeretség,
barátság fűzte a régi, nagy
színészekhez, akik érthető szavakkal
szóltak a közönséghez, művészetük
sértetlenül ívelt korokon, izmusokon, politikai
kurzusokon át. Ilyen színészek voltak Keres Emil,
Tolnay Klári, akiknek emléket állít
verseiben. Az élők közül bekerült a
válogatásba Császár Angela,
Csongrádi Kata, Pánti Anna, Székely Mendel
Melinda. Közéleti költőként
Kálmán Olga és Baranyi Ferenc is megihlette, hogy
kiemelkedő munkájukhoz hozzáfűzze saját
észrevételeit.
Churchill azt mondta: „Egy
pesszimista minden lehetőségben látja a
nehézséget, egy optimista minden
nehézségben látja a lehetőséget.”
Tárkányi Imre költeményeit olvasva
bizonyára megérezzük, hogy optimista ember.
Hangulatot, jókedvet tud teremteni verseiben, s ha
megszólal, legkevésbé a korára gondolunk,
mert megmaradt nyugodt, bölcs és vidám embernek.
Bármit is csinált körülötte az
élet, nem tudta elrontani. És azt is tudjuk, hogy a
szavak jó helyen vannak nála…
Reméljük, még nagyon sokáig!
(Tárkányi Imre:
Szívemből szóló muzsika. Régi és
új versek. Uránusz Kiadó, Bp., 2016, 144 p.)
♣ ♣
♣
