Tanárnak lenni azt jelenti, felvesznek a
felsőoktatási intézménybe, megszerzed a szakodnak
megfelelő tudást, megfelelsz az elvárásoknak,
leteszed a vizsgákat, és megkapod a diplomát.
Elhelyezkedsz egy iskolában, és jól-rosszul
átadod a tanultakat.
Tanárrá VÁLNI nehezebb, de sokkal
élménydúsabb folyamat – én ezt az
utat jártam 40 évig. Előbb megtanultam a HOGYAN-t,
aztán a MIÉRT-et. „Én adni tudok és
akarod neked, de ezt csak akkor sikerül, ha vevő vagy rá.
Ha érdekel a dolog, és meg akarod kapni.” Marx
Györgytől, a hetvenes évek matematika zsenijétől
hallottam: „Kollégák! Olyanoknak kell lennünk,
mint a piaci árusoknak. El kell hitetnünk, hogy jó,
használható az árunk, érdemes
megvenni.” Furcsán hangzik, de igaz.
A titok, a HOGYAN a módszertanban rejlik, ami csak a
gyakorlatban, a sikeres kollégák
támogatásával, a módszerek
széleskörű skálájából
való megfelelő válogatással szerezhető meg.
Kü-lönösen nehéz a matematika-fizika szakos
tanárok feladata e téren. Köztudottan nem tartozik
a kedvencek közé a sok törvény,
levezetés, számításos feladat
teljesítése. Ha viszont megfordítjuk a folyamatot
és a mindennapi eseményekből, saját
tapasztalatainkból indulunk ki, az már félsiker. A
MIÉRT.
– Utaztál már buszon? Kanyarodott is?
És történet valami? – A diákok
sorolják: a kanyarban egy néni elesett, ő neki
szorult a busz falának.
Kérek egy pohár vizet, majd
rászólok, forduljon felém. A víz persze
kiömlik. Jöhetnek a Newton-törvények.
Sörétet szórok egy fatálcára,
kérem a diákot, jöjjön hozzám, persze
elkapom, mielőtt leesne – jöhet a
súrlódás. Ugyanígy a fénytan,
Jókai könyveiből az egyszerű gépek és
így tovább.
A lényeg: szeretni kell a szakmát, a gyerekeket,
odafigyelni rájuk, részesévé és
érdekeltté tenni a gyereket a folyamatban. Ezután
jöhet az utált elmélet, ami akkor már nem is
annyira utált, és nem is annyira elmélet.
A nevelés is sok ötletet kíván.
Általában nagy létszámú, nehezen
kezelhető osztályt kaptam. Ha kihívom a főkolompost
felelni, aki persze egy szót sem tud, nem írom be az
egyest, a következő óráig haladékot kap.
Akkor viszont erősen kikérdezem. Ezután az osztály
nem ismétli az akcióit.
Valóban partnerként kell kezelni a diákokat.
A dolgozatokat azonnal javítottam akkor is, ha 6-7
osztályé reggelig tartott. A következő
órán az írásvetítő
segítségével egyeztettem velük az
eredményeket, volt, hogy találtak még
értékelhető pontokat, és én velük
örültem, hogy jobb jegyet adhattam a
telejsítményre. Csak végső esetben buktattam,
inkább segítettem a jobb jegyek
elérését.
Számos ötletes kísérletet
találtma ki pl. a grimmlámpával (ritkított
gázban lejátszódó elektromos
kisüléssel működő lámpa). Ekkor, a 70-es
években a szakfelügyelet felfigyelt „agyament”
ötleteim sikeres felhasználására, így
bemutató tanításokat, előadásokat kellett
tartanom a járás tanárainak. Így
delegált a megye a szegedi kéthetes nyári
egyetemen való részvételre.
Az előadások egyik szünetében kértem a
kollégákat, segítsenek ki néhány
grimmlámpával, mert nekem csak egy volt. El kellett
mondanom, mire kell.
Az egyik, évtizedek óta praktizáló
fizika tanár szó nélkül kiment, beült a
kocsijába, és elhajtott. Órák múlva
visszatérve, bocsánatot kért tőlem.
Elmesélte: egy egyetemista társához ment, elmondta
neki, mit hallott „egy lökött kis nőtől”. A
kolléga az ismerősök bevonásával
ellenőrizte a kísérletemet, és nekik is
létrejött a jelenség, az elektromos
feszültség. Ezek után elismerte és ő is
díjazta az ötletet, így én
köszönetül kaptam néhány
grimmlámpát.
Ezt az esetet azért írtam le, mert jellemző az
életem felét kitöltő hivatásszeretetemre.
Osztályfőnökként pedig megismertem a
családokat, egyénenként kezeltem a gyerekeket,
kirándulni vittem őket az ország különböző
pontjaira, előadásokat rendeztem, opera- és
színházbérletünk volt.
Mozgalmas életem volt, és talán sikeres is,
hisz emellett anya és feleség voltam.
♣ ♣
♣
