Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

PRÓZA

Belovári Hajnalka

Bálák csendje

A Hortobágy laposan terült el a nyári ég alatt, mint egy hatalmas, sárga lepel. A Nap még alig múlt el delelőn, de a fény már ernyedt, ahogy a hőség ólmosan rátelepedett a fűre, a porra, a levegőre is. Semmi sem mozdult. Sem egy madár, sem a távoli nádas, sem a kiszáradt szekérnyomok, melyek kígyóként húzódtak végig a legelő peremén.

Csak a bálák álltak ott.

Szépen sorban, szabályosan. Hatalmas, tömör hengerek, a friss kaszálás szalmasárga maradványai. Mindegyik más-más szögben vetett árnyékot a földre, hosszú, sötét csíkokat húzva a Nap irányába. A szél épp csak súrolta őket, mintha megérintené az oldalukat, de nem mozdított rajtuk semmit. Csak por szállt fel néha a lábuk körül, meg néhány szál elszabadult fűszál kergetőzött körülöttük, mint játékos emlékfoszlányok.

A bálák nem szóltak semmit.

De ha figyeltél, hallhattad bennük az egész nyár neszét. A kaszálógép fémes surrogását. A lekaszált fű reccsenését, ahogy összegyűlt. A zsineg feszült pattanását, amikor körbefogta a testüket. A traktor távoli pöfögését. És a Nap, a végtelen Nap, aminek melege beleégett a széna szálai közé.

Most azonban csak álltak. Mint ősi kövek, mint valami elfeledett rítus emlékei. Kicsit dőlve, kicsit repedezve, de még mindig tartva azt a csendet, ami csak a pusztán születik meg. A bálák nem néztek semerre, de tudtak mindenről. A napról. A csillagokról. Az esőről, amit a szél már rég megígért, de még nem hozott el.

A távolban por lebbent, de nem közeledett. Egy túzok nesztelenül átsétált a legelőn, és megállt az egyik bála mellett. Egy pillanatig mozdulatlanul figyelt, majd továbbment, mintha csak ellenőrizte volna, megvan-e még minden a helyén.

A bálák maradtak.

És a Hortobágy lélegzett. Lassú, nagy lélegzetekkel, mint egy alvó óriás. A föld meleg volt, de nem haragudott. A szél néha átfutott a bálák között, de nem vitt el semmit. A Nap árnyékokat vetett, aztán lassan, egészen lassan azok is elnyúltak, majd beleolvadtak a földbe.

Este lett.

És a bálák, azok csak álltak.

Mint a csend szobrai.

Mint a nyár lenyomatai.

Mint a Hortobágy emlékezete.

*


.
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©