Hollósy Tóth
Klára Győrben született 1949-ben. Ma is itt
él, tízéves kora óta ír verseket,
esszéket, novellákat, emellett műfordít. A győri
antológia kör egyik alkotója, de rendszeresen
publikál a Kláris
c. irodalmi-kulturális folyóiratban is. Most megjelent
verseskötete immár a negyedik.
Mint vallja magáról, költői feladatának
az érték, a szépség
meglátását és megfogalmazását
tartja. Ennek jegyében tette most közzé az Eltévedt vándor II. című
verseskötetét, melynek versei 1992 és 1996
között születtek. Mivel a versek
megszületésük sorrendjében állnak,
gondosan feltüntetve helyet, évszámot,
hónapot és napot is, nincsenek ciklusokba rendezve.
Hollósy Tóth Klára nyitó
címadó versében így vall: „Úgy
vágyom már messze önmagamtól, /
szerteszórni mindent, mi látható!”
(Eltévedt vándor) Később ezt olvashatjuk,
szintén vallomásként: „Mezítelen
lettem, pőre végül, / a verseimbe burkolom magam, / dermed
a lelkem, lassan megkövül, / és nincsen feloldó
oltóanyag!” (Mezítelenül, 93. március
4.)
Megkapó máshol is, ahogyan önmagát
jellemzi: „Tárt karokkal folyton repülni
vágytam, / s megdermesztettek lelketlen fagyok, / magamba
kövülten szoborrá váltam, / de lelkemben
szépség még fölragyog.” (Csak
magában, Győr, 1996. november 8.)
Sok versében találunk plasztikus természeti
leírásokat, melyek a szépséggel, hittel,
szerelemmel fonódnak össze. „Öleli szemem a
táguló teret, / mit befogadni tud, a horizontot, / ezt a
kendőzetlen, csodás életet, / e szél
fürdette, tiszta csendű dombot.” (Emberszó
nélküli…, 1994) Vagy – itt a teljes verset
idézve: „A föld felett / tavasz nevet, /
fehéren izzik a lélek. // Illatágyon / ring az
álom, / nem lel már sehol se téged.”
(Fehéren izzik…)
A hit érzéséről szólnak a
következő sorok: „Szellő bujkál a fák
között, / perceket emlékkövekbe vés, /
incselkedve futkos a parton / a mélyöblű
Öröklétezés.”
(Öröklétezés)
Sok kifejező jelzőt, névszót találunk
verseiben, ilyen a „mélyöblű
Öröklétezés”, de ilyen pl. a
„dús asztalt terít az
érettízűség” is (Szeptemberi csend).
E kötet utolsó versében újra így
vall magáról: „Csak azt tettem, mit
kívánt tőlem sorsom, / csak írtam,
már-már parancsszerűen”. (A jövő lesz
majd…, Eisenstadt, 96. dec. 25.) És ugyanitt
megismétli ön-jellemzését:
„eltévedt vándor a Végtelenben”.
Hollósy Tóth Klára
költészetében a „lebomló
világ”, hit, szerelem és szakítás,
magány, költői-írói sors, természet
és anyai szeretet, de sok keserűség,
csalódás és remény költői
kifejezése is egyaránt jelen van. Sokszínű,
sokrétű költői világ bontakozik ki az Olvasó
előtt, ha belemerül e kiforrott, gazdag érzelem- és
gondolatvilágú versekbe.
(Hollósy-Tóth
Klára: Eltévedt vándor. II. kötet.
Borítók: Homoki Imre, ill.: Paula Coman. Karuna Bistrita
K., 2015, 144 p.)
Györgypál
Katalin
♣ ♣
♣
