Verasztó Antal
írót, költőt, helytörténészt
már évtizedek óta ismerem. A Sors úgy
hozta, hogy még a 60-as években István
bátyámat mint főfúrómestert
helyezték át Bázakerettyéről
Orosházára, ahol a városi kórház
mellett épült új háztömbökben
kapott lakást. Orosházára lejárva, mint
újságíró, író, költő
bekapcsolódtam a Békéscsabán működő
KÖRÖSTÁJ írói, költői
közösséghez, ahova még vonattal is
lejártam a megyében született Baktai Faragó
József költőtárssal. Így találkoztam
Verasztó Antal Orosházán élő
író, költő, helytörténésszel, s
kiderült, hogy a bátyám háztömbje
melletti háztömbben él és alkot. Itt
ismerkedtem meg Rajki László
szobrászművésszel, aki Orosházán
született és Szentendrén élt, valamint Koszta
Rozó Gyulán élő festőművésszel és
Szénási Mihály Nagyszénáson
élt festőművésszel, Sass Ervin szerkesztővel stb. Hogy
miért írom ezeket a bevezető sorokban? Mert
Verasztó Antal olyan találkozásokról tesz
közkinccsé
„emlékírásokat”, amelyek arra
ösztönöznek, hogy én is emlékezzem
Verasztó Antival való találkozásokra. A
„Találkozások az idő
árnyékában” című kötetben
különleges nagy egyéniségek
találkozásáról ad olyan
információkat, amiket máshol nem jelentetünk
meg, s ezek az írások, párbeszédek vagy
levelezések, fotó dokumentációk igazi
irodalmi értéket képviselnek a jövő
generációjának, a Magyar
Kultúrtörténetben megismételhetetlenek.
(Előrebocsátom, hogy nem minden találkozást,
írást fogok megemlíteni, mert olyan gazdag anyag
állnak rendelkezésre – tizenkét
csodás írás – az Olvasók
számára, hogy e műveket, írásokat
érdemes elolvasni, sőt ajánlom…!)
Különösen nagy jelentőséggel bírt
Weöres Sándorral-Károlyi Amyval való
találkozása. Ez az írás már
irodalomtudományi értékű leírást
tartalmaz, amit érdemes lesz majd betenni e két
híres költőóriás archív
anyagához, megőrizni az utókor számára. S
ahogy a találkozás pillanatait is megírja:
„Weöres Sándor jött elém a
házból, amely az utcafronttól beljebb
húzódva álldogált a kertben. Amikor az
utcaajtót megnyitva beinvitált, csak akkor
nyújtott kezet, s e szavakat mondta: – Így nem
mondhatják rólunk, hogy az utcáról
ismerjük egymást…” Már ebben az időben
is kellett az óvatosság, az emberi rosszindulattól
való távoltartás miatt. A könyvben
színesben látható Weöres
Sándorék háza, ahol többször is
találkoztak, elbeszélgettek az írói,
költői elhivatottságról, élményekről,
gondokról és megvalósult álmokról.
Igazi barátság alakult ki Weöres Sándor,
Károlyi Amy és Verasztó Antal
között.
Bernáth István irodalomtörténész,
író, műfordító, aki 1928. szeptember
13-án született Orosházán, orvos
fiaként nevelkedett. Az Élet nagyon kalandos
életúttal ajándékozta meg és
számtalan tudás-végzettséggel,
tapasztalattal rendelkezik, pl. az „ELTE
Bölcsészkarán skandináv és
németalföldi tanszéket vezet, melynek
tudományos főmunkatársa. (…) Kilencvenes
évek elején Dél-Afrikában a durbani
és johannesburgi egyetem meghívására eleget
téve, mint vendégtanár tartott
előadásokat…” Bernáth István hatalmas
munkásságáról könyveket lehetne
írni, és Verasztó Antallal való 16
éves kapcsolatáról is. Bernáth
Istvánt nem csak Orosházán fogadták nagy
szeretettel elismeréssel, de Budapesten a Fészek
Művészklubban jeles születési
évfordulóján is nagy
megbecsüléssel fogadták, tartottak
rendezvényeket. „2003-ban két magas állami
kitüntetésben is részesülhetett. Az izlandi
állami érdemrend, a sólyomrend
lovagkeresztjével, valamint a Magyar
Köztársaság Érdemrend
Lovagkeresztjével ismerték el.” Verasztó
Antal ilyen elismert egyéniséggel tartotta a
személyes kapcsolatot és leveleztek éveken
át…
TALÁLKOZÁSAIM ILLYÉS GYULÁVAL
című írásnál is megállok pár
gondolat erejéig. Nem volt könnyű elhatározás
Verasztó Antalnál, hogy felkeresse e kis hazában
az egyik legismertebb költőt, Illyés Gyulát a
budapesti lakásán. Nagyon fel kellett
készülnie lelkileg és Illyés
munkásságából is. Végül is
megtette az utat és „Flóra asszony nyitott
ajtót (kertkaput), nem hagyta, hogy mentegetőzzem. Ő kért
elnézést, amiért néhány percet
várnom kellett… Megtörtént a
szembevarázslat, találkoztam Illyés
Gyulával…” „Szorongásomat és
elfogódottságomat Illyés baráti,
mondhatnám atyai közvetlensége az első percben
feloldotta.” A jó kapcsolat másodszor is
folytatódott írótársi közvetlen
feloldódó hangulatban, még az ismert
illyési matrózsapkát is feltetette vele.
„Tedd fel azt a sapkát nyugodtan, rajtad is jól fog
mutatni” – biztatta Verasztó Antalt, akit
barátsággal, közvetlenséggel fogadott. Itt is
szembesült az „emberi közvetlenséggel,
magatartással”, kitüntetett
írótársi bizalommal, aminek köszönhetően
mindenről, írói titkokról is tudtak
társalogni. Ebből az emberközeli
valóságból Verasztó Antal egy életre
kapott olyan élményt, amit most itt, e könyvben az
Olvasó számára is át tud adni.
E kapcsolat, írás szűkebb
hazájából való, a Gyulán
született Koszta Rozó festőművész
emlékének adózik, akit én is a
Köröstáj rendezvényein ismertem meg, és
a személyes kapcsolat alapján én is jártam
Gyulán a lakásán és a
kiállításán, s utána
többször nyithattam meg kiállítást.
Verasztó Antal kapcsolata is Rozóval egészen a
barátságig mélyült el. Koszta Rozó a
Leningrádi Művészeti Akadémián
diplomázott és Gyulán is maradt
haláláig. Verasztó Antal, ahogy írja:
„Alábbi írásomban vele való
találkozásiam emlékeiből szeretném
összerakni Koszta Rozália emberi, művészi
arcát, úgy ahogyan az máig él bennem.
Számomra egy-egy emléktöredék is
esemény számba megy. Kiállítása
utáni időkben egyre gyakrabban találkoztunk.” Igen,
az ő találkozásuk is az őszinte művészemberi,
művész lelkületű barátsággá alakult
át, főleg az egymás művészi
megbecsülését tartották nagyon nagy
tiszteletben. E csodás barátságról ad
Verasztó Antal az írásban őszinte
vallomást, e nemzetközileg elismert festőművészről,
Koszta Rozóról.
A még ma is élő szobrászművészről,
Rajki Lászlóról ír méltató
sorokat, aki jelenleg Orosházán él. 1962-ben
Budapesten rajztanári és szobrászdiplomát
szerzett. Majd 1969-től Szentendrén, a Művésztelepen
kapott művészlakást és alkotott évtizedeken
át. (Rajki László tervezte a Krúdy-bronz,
ezüst, arany emlékérméket is.)
Orosházán, a szülővárosában, 1987.
március 15-én avatták föl Rajki
László: Petőfi mellszobrát. Verasztó Antal
élethűen írja le Rajki Lászlóval kialakult
kapcsolatát, ami a mai napig is tart.
Zárásképpen Balogh Örse a
hátsó borítón megjelent
zárszavát adom közkincsé: „Az
írói szándék a Kháron
ladikján eltávozottakat is élő
személyekként kívánta megidézni
olvasói számára.” „Azt kell
írnunk, amit láttunk, hallottunk, éreztünk
és átéltünk” – vallja a szerző,
még akkor is, ha a történéseket olykor
megindító részletekkel terheli. A szerző
mindössze Emberi pillanatokat kívánt megőrizni az
őszbe torkolló időben.” Én is e sorokkal
ajánlom a kedves Olvasók figyelmébe e nem
mindennapi emlékező könyvet.
(Napkút Kiadó Kft., 2025)
*
