"Így, hetven felé"
Németh Nyiba Sándor
ÁRULKODÓ DUNA
Vérrel szennyezett,
vén, lázadó folyó,
Királyok trónját is buktattató, bűn,
átok.
Sorsokat temettél, áruló a kezed,
Mégis benned él a láng, tűz, a nemzeted.
Átokként zúdul rád minden ősi, hős hang,
Szablyák csattogása, dárda, kard, kasza.
Bátor szív kiált jajt, hömpölygő a vized,
Tépj szét láncot, Duna, rab a vén nemzeted!
Gyilkos, vad, gyengéd lépést őrző angyalunk,
Könnyben úszva jól látod, hogy mi nem
veszünk.
Forrong benned megkínzott, titkos, ősi láz,
Szabadságunk benned dalt énekel, kiált!
Feketén habzol, mint rekedt bosszú szava,
Árulókat legyint a gyilkosok ostora.
Évszázadokat zúgó, keserű zenéd
Rongyos nép szívében lázadó
fény.
De ha egyszer felkél benned a vihar,
Mennyre tör a lélek, szabadság, magyar!
Árulkodó Duna, véreddel kiáltsd:
Nemzetedhez hűen hordd a szent imát!
Légy hát tűz, ha kell, légy bosszús, ha
mersz,
Minden árnyék mögött magyar szó felel!
Bátor, indulatos, szent a lázadás,
Árulkodó Duna: szabadság-varázs!
Vérrel sodor múltat, áruló folyó,
Szablyák csattogása, jajszó,
sorslátó.
Titkot rejtegetsz, de lázad benned ár,
Szívben dúló lángod szabadságra
vár.
Gyilkos kéz vagy, mégis őrző angyalunk,
Könnyben úszva látod, hogy mi maradunk.
Forradalmat zúgó, titkos éneked,
Nemzet szíve lüktet, benned ég tüzed.
Bátor hang vagy, láncot tépő, vad erő,
Átok szól, de fényben tiszta a jövő.
Híd alatt bújsz, méltóságod gőgje
lent.
Évszázadok bús kínját eretnek rejt.
Árulkodó Duna a véreddel kiált,
Szabadságra hívsz, feltör benned a vad láz.
Merész vagy, megvetett hős, kínokat rejtő,
legbátrabbak közt örökítő jövő.
|
|
|
|
