Uram, Te bölcs vagy, megbocsátasz.
 Az életem szűk lett, ne hibáztass,
Veled vitáztam. Áztam, fáztam:
Uram, kellően magyaráztam a Dalt.
Uram, Te Nagy Vagy, én kicsi porszem.
Veled nem vitatkozhat ember és kor sem:
Uram, mégis vitába szálltam, egyedül fáztam.
 Bocsásd meg nékem hűtlenségem, úgy éreztem,
volt ellenségem, s úgy érzem, elhagytál régen.
S a hantnál megtagadtalak, ahol Apám nyugszik:
s lelkem a térben mégsem zughit,
de Ellened agitáltam, bocsásd meg, halandón láttam.
Uram, te nagy vagy, bölcs és forrás:
jóindulatban Ember és Óriás,
még a gonoszságot is Tőled hittem:
Uram, bocsásd meg, rosszat tettem:
Te nagy vagy, és mégsem látlak;
hittelek pedig Toronyháznak,
templomnak, nagynak, Mindenségnek…
A Félelemnek hittelek Téged.
És Hittelek Téged Napnak, Holdnak,
hittelek rég megholtnak, hónak, vetésnek.
Uram, irgalmazz, nem hittem Léted.
Ma már tudom, hogy előttem álltál,
fény és árnyék és Hatalom voltál,
 nem láttam, s ezért hitetlen Oltárt emeltem Néked,
pedig botorkált bennem a Lélek.
Istenem: láttalak Téged álmaimban,
bocsásd meg vétkem:
mert ha szégyen. Bocsásd meg nékem.
Uram, Te bölcs vagy és megbocsátasz:
 zokog előtted ember és állat.
Uram, kérlek, tekints a Magyarra,
 hisz két szemed látó, a Mindenség hatalma.