A vén gesztenyefa ráncos
derekára levélmintákat festett az ébredő
Nap fényessége. A láthatatlan, kósza szellő
noszogatja a feketelevél árnyakat a szürkén
hámló, vastag kérgeken. Őszi hangját
hallatja az Anna-Liget. Egy gyűszűnyi méretű, kis cinke
mórikálja magát előttem. Hamarosan
játszócimborája is érkezik. Még az
is megeshet, hogy testvérek. A barnán kunkorodó
gesztenyelevelekről pókokat reggeliznek!
Újra és újra fölerősödik a szél,
és alaposan megbúbolja a fák zörgő, zizegő,
suttogó lombjait. Ilyenkor egy-egy levélke
búcsúkeringőt lejt, majd egy utolsó
sóhajt… véget ért az Élete! Pontosan
tudják, hogy fogytán az idejük, ezért most
kell elmondani egymásnak, amit oly fontosnak tartanak. Hiszen
már ők sem mai gyerekek! Sok mindent megéltek, és
sok vihart tudhatnak maguk mögött. Régi
barátság élteti a fenyőt, hársat,
gesztenyét és a juhart…
Az ég kékje fázós hidegre váltott,
és hajnali harmatot hint a ligetre. Egy-egy
fénynyalábot lovagol meg a káposztalepke. A
hollók és az egerészölyvek éles hangja
kardoz a levegőben, félelmetes harcot vívnak a betevő
falatokért.
Északról hírt hoztak a vándormadarak, hogy:
„Készüljenek a télre, mert nagyon kegyetlen
és könyörtelen lesz! Ezt üzeni a Jég
Birodalom Fejedelme.”
A szemközti Hárs-hegy gerincén vastag, fehér
felhők emelkednek egymás után, mint akik a fák
tövében töltötték az
éjszakát. Színesre pingált lomberdők,
rozsdabarnára száradt fenyők, búzavirág
kék égbolt, gomolygó fehér felhők, pirosan
vérző vadszőlő levek, homályos szemekkel leskelődő
kökényszemek, ezüstben csillogó
repülőgépek szántják föl a
légifolyosókat, és menyasszonyfátyolt
húznak maguk mögött. „Itt van az ősz, itt van
újra.”
A X. Poéta Piknik kitárja kapuit az Annal-Ligetben!
Szeretek a korai busszal érkezni, hiszen csodás
ajándékot kapok az ébredő reggeltől. A piros
cserepes faház vendégeket vár, mint oly sokszor az
elmúlt évek során. Az ajtózár
kulcsát balra fordítom… ajtó-ablak
tárul, és friss, őszi illat fogócskázik a
szobákban!
Kiválasztok egy napsütötte kellemes helyet, és
hallgatom, hogy miről mesélnek a
fák…„keserves volt ez a nyár!”
(jegyzetelek…) „még azt is írd oda,
hogy…” – szól rám az öreg
gesztenyefa. A nyomaték okán fejemre ugrik egy
gesztenyegyerek, majd jót kacagva, a fűben landol. Nem
haragszom! A gyerekek már csak ilyenek…
Autózúgás közeledik. Ebben a pillanatban a
varázslat véget ér! Fölzúg a
szél, és nem értem egyetlen szavát sem.
Anett száll ki a fehér autóból. Mindig
mosolyog… ezt hogy csinálja? A kérdéseire
sajnos nem kap választ… Mint jó
vendéglátós, ágyneműket és meleg
paplanokat hozunk a raktárból. Hűvösek lettek az
éjszakák.
– Délután majd benézek
hozzátok… – mondja Anett, és mosolyogva
integet a fölzúgó járműből. Rohan, siet egy
másik helyre, szervezni-irányítani a dolgokat. A
paragrafusokkal örökké csatázó
vállalkozók!
Telnek-múlnak az órák, és egy ismerős
autó tolat a betonjárdán. Kontra Marika (Szvita)
és Csapó Lajos, a Poéta Piknik szervezői
érkeznek, Szigethalomról. Puszi-puszi, majd
csomaghordás. Mondjuk a magunkét, és boldogok
vagyunk, hogy ismét közösen töltünk
pár napot. Jól összeszokott csapat a
miénk… serényen tesszük a dolgunkat. Nagy
asztal a szoba középre, a fehér műanyag oldalra.
Zöldséges szekrény,
„bárszekrény”, kenyeres és
húsos szekrény… szóval, minden a
helyére kerül. Forr a víz, „lusta ember”
kávéja illatozik. Irány a
főkonyhára… ott várt a
„meglepetés!” Sehol senki, üvegablak
leengedve… Kopp! Nincsenek tányérok, poharak,
kések stb. Ennél nagyobb baj sose érjen minket!
Kellemesen melegszik a levegő, s a vendégváró
székeket kirakjuk a „teraszra”. Az
órák múlásával minden székben
helyet foglal valaki…
Szeretettel öleltük Bata Évikét és
kedves társát, Halász Imrét. Humorát
is magával hozva itt van Nódrády Andor és
élete párja, Ildikó. G. Szabó Róza,
Józsa Krisztinával érkezett. A gitár
húrjai is megpendültek Kotroczó Évike ujjai
alatt.
Péntektől-vasárnapig váltották
egymást az irodalom és a festészet hű
barátai. Pászti Szabó Zoltán,
Nellikével és a kis fiukkal toppantak be. A
mókamester Dinnyés Józsi is módjával
osztogatta a beszólásait, persze szeretetből.
Józsi asszonykája megértően mosolyog…
Palóc Icuka végig gyógykezeli a
társaságot… már semmi se fáj, semmi
se hasogat. A nevetés valóban
gyógyító erejű. Fekete József és
Julika mindennap aktív résztvevői az
Alkotótábornak.
Krisztina „alkalmi” kiállítást rendez
a festményeiből. Alig egy esztendeje festésre adta a
fejét. Ebben bizonyára Antal Attilának is szerepe
volt.
Reggeltől késő estig mint egy zsongó méhkas, olyan
az alkotóház. Újságcikkek, versek,
novellarészletek kerülnek fölolvasásra.
Mindenki Szót és Figyelmet kap! Dedikált
kötetek cserélnek gazdát.
Semmi sem kötelező. Szabad áramlása van a szavaknak,
gondolatoknak és a humornak. Délutánra egy
béka is félreteszi bátortalanságát,
és határozott hangon belekiabál a
beszélgetéseinkbe, vitáinkba. Neki is van
pár szava… tiszteletben tartjuk… őt is
meghallgatjuk. A harkály is helyet változtat, és
közben kiabálja: „Mi van itt, ki van itt?!”
A reggelt hamarjában követi az este. A Hold, minden
erejét beleadva világít az
éjszakában, ami néha-néha elpityeredik.
Esőcseppek dobolnak a hervadó leveleken és a piros
cserepeken. Búcsúzik az afrikai nyár. A fenyvesek
és a tujafák sokasága halálát lelte.
Hiába az intelem az embereknek… Óvjátok a
Természetet!
Pusztító tüzek lobbantak, égtek a
nádasok, égtek az erdők. Izzottak a hatalmas
bálák. Kiszáradt a kukorica, torzszülött
lett a napraforgó. Élelem után kutatnak az
állatok…
Drágul az élelmiszer!
Az ország különböző részeiből
érkeztünk, ám ugyanazokat a
tragédiákat tapasztaltuk. A versek és a
novellák, aggodalommal töltve. Gyermekeink és
unokáink miként veszik fel a harcot?!
Halász Imre verseket ad elő olyan lehengerlően, hogy néma
csend követi… később hallatszik a taps.
Feszültség ível át fölöttünk.
Mit tehetünk ennél többet?
„A hangok” c. írásomat fölolvasva,
Csapó Lajos emlékezik gyermekkora feledhetetlen
pillanataira. Pontosan érezzük a szavak
súlyát. Kotroczó Évike kezében a
gitár húrja rezdül, és a szeretetről
énekel. Majd egy másik dalban ott van Marika hangja,
és hozzá kapcsolódnak a többiek.
Néha több beszélgető csoport is kialakul, és
csillognak a szemek. Egy-egy pillanatra belopja magát a
félelem: vajon tavasszal is mind itt leszünk?! Az Idő nagy
úr! Az idő nem telik, csak mi bandukolunk ki belőle, és
jönnek mögöttünk mások.
Most pedig, kedves olvasóim, engedjék meg, hogy egy
különös történetet elmeséljek…
Pár hónapot lépjünk vissza az időben…
2012. július. Anna-Liget Alkotótábor. (Sarjad a
jövő)
Egyetlen pillanatot szeretnék kiemelni: A terebélyes
juharfa árnyékában Nógrády Andor
átszellemülten egy képet alkotott. A festék
tubusok egymást lökdösték a kicsiny fa
dobozkában. Régi darab lehet a háznál,
hiszen különböző színeket hordott magán.
Amint megláttam a dobozkát, akkor jutott az eszembe, hogy
a következő találkozásunk alkalmával a
tanár urat megajándékozom egy nagyobb dobozzal. De
nem akármilyennel. Fénykorában eredeti CUBAI
szivarnak adott otthont! Egy parányi aranyozott csattal
záródott. Régóta őrizgettem ezt a
„kincset”. Így végre méltó
helyére kerül, és hűségesen szolgálja
a festőt…
Szeptember végén a Poéta Piknikre gondosan
becsomagoltam a kubai dobozt, hogy véletlenül se felejtsem
itthon. A következő szavak kíséretében adtam
át az ajándékom. „Ez nem Made in
Kína!" Pecsétekkel van igazolva a
származási hely!”
A következő pillanatkép az Anna-Ligetből…
Halász Imre drámai erővel adott elő több verset is
egy kubai-spanyol születésű költőtől. A Költő
neve: Nicolás Guillén. Alig jutottunk szóhoz a
versek hallatán. „Menni, menni, menni…” Igen!
Menni az úton, és soha föl nem adni!!
A harmadik kép: Feketéné Bencsik Julianna
családregényéből olvasott föl. „A XX.
század gyermeke voltam”. 1969-től 1973-ig Kubában
éltek, ahol a férje mezőgazdasági
szaktanácsadóként dolgozott…
Júlia gondosan kiválogatott részekkel ismertetett
meg minket, hallgatókat. Jó közönségnek
bizonyultunk, hiszen rengeteg kérdést tettünk
föl. Júlia és kedves párja türelemmel
és szeretettel válaszolt a kérdéseinkre.
Akartuk, nem akartuk, az a három nap Kuba fényét
is ránk vetítette. Biztos vagyok abban, hogy ok
nélkül nem történik semmi. Akár
kimondjuk, akár nem, nyomot hagyott a lelkünkben Kuba!
Honnan merítik az Erőt?! Szabadságot választani
azon az áron, hogy lemondunk az amerikai
luxusautókról… és a többiről, DE
Mindenki!
Amíg a fölolvasásokat hallgattuk,
lábujjhegyen közeledett az este. Halovány
szürke fátyolt terített az Anna-Ligetre. Az
országúton autók lámpafényei
villantak át a fák sűrűjén a bokrok
takarásában. Szentjánosbogarak augusztus esti
fényét idézték az emlékezetemben.
Napközben még mindig 30 fokot mutat a hőmérő
higanyszála.
Holnap itt az október…
Egy valamiben biztos vagyok: ha úgy akarom, októberi
szentjánosbogarat is láthatok!
♣ ♣
♣
