"Így, hetven felé"
Tornai Xénia
AZ ŐSZ ARANYA
Dús bőségszaruval
újra itt az ősz,
S vidor jókedvében adakozni bősz.
Megérlelte rendre, mit nevelt a nyár,
S bolondos szeszéllyel mind szétosztja már.
Piroslik a szőlő fenn a dombtetőn.
Édes leve csorran sűrűn, éltetőn.
Présházak tövében, mint kövér
barát,
Derűs tök növeszti hízó tomporát.
Kertek lágy ölében friss dió kopog.
Makkon rágicsáló mókusfog ropog.
Puffanón a mézes körte földre hull,
S tüskés fejfedőben gesztenye gurul.
Telve már a hordó, font kosár s a kas.
Játszi szelet kerget fenn a rézkakas.
Künn a bohém erdő vált díszes ruhát
Megunva a nyári színharmóniát.
A zöld bánatában hosszú útra kel.
Bíbor vörösére mély okker felel.
Ősz aranya festi az ág csúcsait,
S égi könny hígítja rőt kolorjait.
Víg madárijesztő táncol a mezőn,
Napraforgók borzas fejét őrizőn.
A nap ferde fénye az arcába hull.
Vetés torzsai közt vén pocok lapul.
A nyár apró lépttel lassan elmarad.
Az ég horizontján vadlúd-raj halad.
Már a hűvös esték vernek itt tanyát –
Vigaszul hagyva rád az ősz aranyát.
|
|
|
|
