"Így, hetven felé"
Bartal Klári
1956
Tüzet sem raktak, s
kigyúltak a lángok,
Szemek szikráztak, fölizzott a szív,
Testvér lett az is, kit először láttál,
S megittasultál, hogy a HAZA hív.
Különös ősz volt. Íze lett a szónak,
A kézfogásnak újra ereje,
Fájó gerinced gyógyította gyorsan
A friss szabadság édes melege.
Tegnapi őrződ ma „bajtárs”-nak hívtad.
Már nem riasztott az egyenruha,
De nem hitted, hogy bajban lesz még társad,
Hisz ily’ tiszta még nem voltál soha.
Szállt, szállt a Himnusz.
A trikolor lengett.
Az egész nemzet csak egyet akart…
S hogy elindultak Keletről a tankok,
Nyugaton ez csak pár embert zavart.
Sokan eltűntek. Volt, ki messze szökve
Cipelte sebét, s még ma is zokog,
Volt, aki vallott sosem ismert bűnről,
És elszenvedte, mit érte kapott.
Sortűz is dördült. Az volt szerencsésebb,
Kit nem lengetett magasan a szél.
Az eltaposott nemzet fájdalmáról
Szavak helyett sok sírgödör mesél.
Iszonyú évek dermedt, hideg csöndjén
Átizzik mégis örökre a láng:
Az az OKTÓBER minden őrizőnek
A ki nem hunyó, égő lármafánk.
|
|
|
|
