Irina elvesztette a munkáját. Pedig egy
fizetésből nehéz lesz megélni. És most
különösen nehéz lesz, mert
várandós. Évek óta várták a
babát, és most megjött. Áron, a férje
jól keresett, mert
építészmérnök volt, és a
közeli nagyvárosban mindig akadt munka. Bizakodva
néztek hát a jövő elé. A
nagyszülőknél laktak kétszobás
lakásban, szűkösen a romániai
Biharfélegyházán, a templom közelében.
Csak kavicsos útja volt a falunak, betonút nem vezetett
erre. Öt kilométerre volt a magyar határtól.
Háromezer lakosa volt.
A kis Andrei az ezredfordulót követő január
9-én született. Szőke, kék szemű helyes kis
fiúcska lett. Ötéves volt, amikor Áron, az
apja meghalt. Tetőfedőként kellett dolgoznia – más
munka nem volt –, megcsúszott és leesett.
Andreinek egy év múlva lett nevelőapja. Rendes ember
volt, szerette őt, született egy kis húga is, Nóra.
13 évig éltek így békességben,
szeretetben. De az élet egyre nehezebbé vált.
Nóra és az apukája nagyon ragaszkodtak a
román élethez, itt voltak a nagyszülők, a
széles rokonság.
Irina és Andrei csendes estéken
Magyarországról álmodoztak. Egy nyári
estén, miután Andrei befejezte a
középiskoláit és Irina újra munka
nélkül maradt, egy-egy hátizsákot bepakoltak,
egy kis élelmiszert is vittek az útra. Már
uniós ország volt Románia is több mint egy
évtizede, így az országváltó
túra nem keltett feltűnést. Csak 5 km-t kellett
sétálni. Anya és fia mégis nehéz
szívvel hagyta el Biharfélegyházát. Azok a
rokonok mesélték, akik még a Ceausescu rezsim
idején menekültek át Magyarországra, hogy ott
sokkal szebb élet van. Van munka, és az érte
kapott pénzből meg lehet élni.
A rokonok a Dunántúlon, a Velencei-tó
partján lévő kis városkában laktak,
és volt egy Andreihez hasonló korú fiú,
Márk. Így hát a náluk lévő kis
pénzecskéjükkel együtt vonatra szálltak,
és Budapesten, a fővároson át megérkeztek a
tó partján fekvő kis városkába. Kaptak
szállást és élelmet, és a rokonok
bejelentették őket állandó lakcímre az
otthonukba. Ez nagy segítség volt, mert
enélkül még munkát sem kaptak volna.
Irina Budapesten talált munkát egy gyárban,
ahová aztán Andrei is követte. Három
műszakban dolgoztak. A vonatozás nagyon fárasztó
volt, ezért úgy döntöttek,
felköltöznek a fővárosba. Az albérlet, amit
találtak, 12 négyzetméter volt: egy
helyiség és csak a WC volt leválasztva az
egybenyitott térből. Volt egy konyhasarok és egy
zuhanysarok, egy kétszemélyes ágy, ami Andreit egy
kicsit zavarta, de nem volt más lehetőség. Beiratkozott
tanfolyamra, és megtanult targoncát kezelni. Szerette ezt
a munkát. Megkezdődött a második év az
új hazában. De nem volt fényes a helyzet.
Amikor Romániában éltek, a románok
csak így beszéltek róluk: Büdös
magyarok!
Most meg, amikor mindenki magyar a gyárban,
néhány rossz érzésű ember csak így:
Büdös románok! Ezt elviselték, de Irina kezdett
gyengélkedni. Az orvosok megállapították,
hogy egy ritka daganatos betegsége van, ami rövid időn
belül halálos. A kettészakadt család tartotta
a kapcsolatot, szerették egymást, Nóra vonatra
szállt, és hazavitte anyját. Irina egy
hónapon belül meghalt.
Andrei magára maradt. Visszaköltözött a
tópartra, és amikor kapott munkát egy nagy
logisztikai centrumban, Márkkal kibéreltek egy
szép kis lakást a közeli nagyvárosban, egy
csónakázó tó mellett. Két
külön szoba, fürdőszoba, konyha és WC.
Nagyon szeret itt élni. Végre a munkahelyén
elfogadták, itt megbecsülik, és
valószínűleg a következő év elején elő
is léptetik. Műszakvezető lesz. Megszerezte a
jogosítványt, és egy használt kocsit is
vett magának. A szerelem is kopogtat a szívében,
és most már úgy érzi, révbe
ért. Végre magyarnak vallhatja magát, és
kitűzte a céljait: megszerzi az
állampolgárságot, és az új
hazában ver gyökeret.
Évente egyszer visszatér Romániába, de
mindig megállapítja: az ő hazája
Magyarország, és vége van már a
hontalanságnak. Hazatalált.
*
