Kláris
Kláris
Főoldal Hírek Korábbi számaink Színházi kritikák Rólunk Élhető Világ Kapcsolat

Örökké virágáruslány

KÖNYVESPOLC

Földesdy Gabriella

HEGYEK HAJLATÁN

Orosz Margit verseskötete

A szerzőnek 2013-ban jelent meg az első kötete (Tűnődések), a mostani sorban a nyolcadik verseskötet. Orosz Margit tevékenysége sokrétű. Az 1980-as években az Ifjúsági Magazin és a Napjaink c. folyóiratokban jelentek meg versei. Bánhorvátiban tanított több mint negyven évig a helyi Kazinczy Gábor Általános Iskolában, részt vett a község irodalmi és kulturális életében, zsűrizett szavalóversenyeken, irodalmi színpad, színjátszó kör fűződik nevéhez. Rendhagyó irodalmi órákat tart mind a mai napig. A Montázsmagazin szerkesztőjeként már eddig is számos művészt mutatott be a közönségnek.

Sokat publikál, rendszeresen jelennek meg versei a Kláris, a Magyar Múzsa, a Muravidék, az Agria, a DunapArt Magazin, a marosvásárhelyi Garabontziás, Kelet Felől, A magyar katolikusok lapja című folyóiratokban és számos antológiában. Bánhorváti díszpolgára, a Magyar Kultúra Lovagja címet (2021) a magyar irodalom ápolása érdekében kifejtett életművéért kapta. A Németh László-díjat 2015-ben, az Országos Mécs László Irodalmi-díjat 2018-ban vehette át.

A Hegyek hajlatán c. kötetének 121 költeménye kilenc kisebb-nagyobb fejezetre oszlik. Egy-egy fejezet versei tartalmilag kapcsolódnak egymáshoz, de a tartalmi megfelelés nem szigorúan kötött. A bekerült költemények mindegyike telítve van a versek írójának pozitív kisugárzásával.

Orosz Margit témái kezdettől fogva mindmáig azonosak, jól körülhatárolhatóak. Köztük is a legfontosabbak a szülőföld szeretetének, hozzá való kötődésének megvallása, hála a kapott létért, az idő múlása, a csonkítatlan természet meg-megújuló csodái, megemlékezés a költő elődökről, a családtagokhoz fűződő bensőséges viszony, hazaszeretet, s nem utolsó sorban a költő feladata mindezekben.

Versei sorra-rendre vallomások, amelyek mögött ott áll a költő. Mindent megtudhatunk róla, hisz állandóan szembenéz önmagával, s mikor számot vetett a saját énjén átszűrt gondolataival, hozzánk és nekünk adja át, hogy szívleljük meg, gondoljuk át, mi a teendőnk itt e földi létben, mit jelent a hazához, népünkhöz való hűség, fordulunk-e a Teremtőhöz, amikor köszönetet kell mondani, nemcsak akkor, amikor kérünk tőle valamit?

Orosz Margit a természeti jelenségekről írt költeményei sem olyanok, mint ahogy azt eddig megszoktuk. A tájleírás legtöbbször egybeolvad a szülőföld gyönyörűségével, nemcsak háttér, de élettér is a költő számára, a Bánvölgye, a Bán-patak mint helyszín ad erőt és muníciót a versek megszületéséhez (Innen üzenem, Mi végre, Lélegzet-visz-szafojtva, Halkuló dal, Pirkadat, Virradat). Tovább olvasva a kötetben, amikor a „Hazám, e völgykatlan, / hegyekbe zárt világ” verskezdő sorokhoz érünk (Dimenzió), már azonosítani tudjuk a lakóhellyel, amelynek további soraiban megjelenik a gyermekkor, a család, majd a megszületett unokában maga a jövő adja az újraértelmezett és valódi „szép új világ” reménységét.

Ugyanez a sajátosság mondható az istenes versekről, amelyek egyik része imádság, hol szakrális, hol profán módon (Ima, Mondd meg, Uram, Mai Miatyánk, Az én hitem), igazi vallomásként hatnak azok a versek, amelyek nem szólítják meg az Urat, hanem elrejtik a sorok között (Őt dicsérem, Úrnapján).

Tizenkét versben idézi fel az édesanyját az Anyám fényében ciklus, e költemények messze nemcsak a kötelező tiszteletet közvetítik a szülő iránt, hanem létösszegzőek is (Anya nélkül, Lét, Tükörképem), sőt némelyik elvezet a léten túlra, ahol anya és lánya eggyé olvadnak a szeretetben (Örök-valóság). Megható szépséggel vall néhány vers az életünket szebbé tevő természet megnyilvánulásairól (Kései tavasz, Ébred az erdő, Májusi eső, Egy nyár csodái, Nyárutó, Ősz végén, Tavaszváró szonett), vagy arról, hogy milyen az, ha megkondul a harang (Harang szava), és mily fenséges a Csend szerepe röpke életünkben (Későn mondott szavak, Csönddel bélelt nap, Együtt emberül).

Mind közt a legszebb téma a kötetben a hazáról és a költőelődökről szóló vallomások sora. Szent István királyunk erős kezének, szigorú törvényeinek hiánya íratja a költővel az óhajt, „Jöjj el István király! / Mondd ki törvényünk: / Csak akkor van jövőnk, / Ha együtt lélegzünk.” (Hol vagy, István király?) És megidézi Adyt, József Attilát saját szavaikkal, azokkal a kifejezésekkel, amiket csak ők használtak (Egy csillag az égen, József Attila), s ugyanezt teszi Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Váci Mihály, Petőfi és Márai esetében is.

Nem feledkezik el saját feladatáról sem, amit az ősöktől kapott örökbe (Nagyanyám sírjánál), azt viszi s adja tovább saját énje kiterjesztésével. Így lesz a Kertem fája c. vers allegorikus vallomás saját magáról, aki a derűs ifjúság után tör utat magának talán egy bölcs öregség felé, s közben megosztja velünk az isteni örökséget: életet lehel azokba, akik olvassák (Hagyaték).


(Orosz Margit: Hegyek hajlatán. Versek. Budapest, Rím Kiadó, 2024, 144 p.)


♣    ♣    ♣
 
 
 
KLÁRIS irodalmi-kulturális folyóirat                                >>Impresszum<<                                Minden jog fenntartva!  ©