Szerintem mindenkivel ugyanannyi érdekesség
történik, mint velem, csak én észreveszem
és nem morgolódom miatta, hanem elmesélem.
Lesz már 15 éve is, hogy ugyanazt az asztali
gépet használom, rajta a Windows 7 rendszerrel. Az
utóbbi években néha, váratlanul, megjelenik
egy alapvetően rózsaszínnek nevezhető mezőben egy
rejtélyes mondat: Nem sikerült az előfizetést
érvényesíteni. Ebben a pillanatban a
levelezésen kívül minden megáll, nem lehet
írni, javítani, filmet nézni stb.
Az első alkalommal nagyon meglepődtem, mert nem fizettem elő
semmire, nem csoda, ha ezt a semmit nem sikerült
érvényesíteni. Ez a vicces oldala az
eseménynek, de az idegesítő az, hogy nem lehet folytatni
az esszéírást stb. Próbálkoztam az
időtényezővel is, vagyis, hogy most kikapcsolom és egy
óra múlva visszakapcsolom, hátha elfelejti ezt a
fura szöveget. Nem vezetett eredményre, sőt, ha
másnap kapcsoltam vissza a gépet, akkor is megjelent a
mondat. Több ötletem nem volt, ezért felhívtam
Pétert, ő a hibajavítóm a
messzetávolból.
Péter először hallgatott, majd lágyan,
csendesen, lassan, tagolva, ahogy gyenge felfogású
emberekkel kell beszélni, kijelentette, hogy ilyen nincs, hiszen
a programok azért vannak és jól szerkesztettek,
hogy írjak, olvassak stb., sőt ingyenes az írás
ugyanúgy, mint az összes többi funkció. Mivel
gyorsan kellett egy cikket befejezni, ugyanis a szokásnak
megfelelően a határidő már lejárt, mert a
határidőknek alapvető tulajdonságuk, hogy
lejárnak, akármit tehetsz az utolsó pillanatban,
megy tovább az idő, semmilyen fogadkozással,
esküdözéssel megállítani nem lehet,
csúszik bele a szakadékba, ahonnan azután
magyarázkodással igyekszik az ember kimászni.
Így két reménytelen helyzettel a hátam
mögött volt bátorságom erőszakoskodni,
és mondtam Péternek, hogy akár van ilyen,
akár nincs úgy általában, nálam
akkor is olvasható a képernyőn, sőt a tiltások is
érvényesek.
Péter ismer és tudja, hogy nem én vagyok a
számítógépek innovatív
tündérkéje annak ellenére, hogy azon a
tanszéken dolgoztam, ahol először volt minden
kolléga asztalán, csak neki, egy Apple gépe CD
lejátszóval. Nagyon örültem annak a
gépnek, különösen akkor, amikor
tündökölhettem a hallgatók előtt, akik
csoportosan jöttek megnézni. Semennyi pénzért
sem felejtettem volna bekapcsolni a lejátszót, reggeli
öltözködésemhez tartozott, hogy egy jó
CD-t betegyek a retikülömbe. Mégis kapcsolatunk
elején, egyik nap máris kiderült, hogy nem vagyunk
egy súlycsoportban. A tanszékre
érkezésemkor, reggel, a gép nem fakadt dalra, nem
kongott, nem csinált semmit, hallgatott. Semmi más sem
jutott eszembe, felhívtam szobatársamat, fiatal
kollégámat, aki rajongója volt a
számítógépnek, és lelkesen és
hangosan jósolta, hogy megszűnik a papírhasználat,
megmaradnak az erdők és javul a légkör
állapota. Zoli Gödöllőn lakott, ott csengett neki a
telefon, végighallgatta a technikai fejlődést
szidalmazó spontán előadásomat, majd
közölte, hogy: ne aggódj, jövök.
Kisétált a HÉV-hez, majd az Örs Vezér
tértől a BME (akkori Budapesti Műszaki Egyetem) K.
épületéig, kinyitotta a szobaajtót, és
így távol az asztaltól megkérdezte: –
Nem mondta neked senki, hogy a számítógépek
működéséhez áramra van szükség?
Nem látod, hogy az asztal alatt szétjött a kapcsolat
a gép és az áram között? –
Megszégyenülve csak annyit tudtam mondani:
– Nekem ez a takarítónő már
régen gyanús.
Zoli megfordult, és visszament Gödöllőre, aznap
ugyanis nem volt órája.
Péter ismerte ezt a történetet és
másokat is, amelyek mind nem azt igazolták, hogy
kényelmesen és rutinosan jövök-megyek a
digitális világ kezdeti korában sem. Elkezdte
megvizsgálni a gépet a rózsaszín
hátterű szöveg miatt, és közölte, hogy
ilyen ügye még nem volt. Dolgozott 45 percet, fizettem 16
ezer forintot, és majd még egyszer 8 ezret, mert
másodszor már minden gyorsabban ment, hiszen nem mint
különös problémával találkozott
Péter, hanem az előzőekben komoly gyakorlatra tett szert.
Közben a csodálkozók társasága
növekedett. A fiam és unokám terjesztette a
hírt, hogy nekik van egy olyan anyukájuk, akinek a
gépén gyanús szövegek olvashatók.
Senki sem hitte, azért Péter megjelenése előtt
átjöttek hozzám, kíváncsiak voltak a
jelenségre. Sokáig üldögéltek a
gép előtt, kikapcsolták, bekapcsolták,
jókat nevettek, és közölték: –
Veled mindig történik valami!
Legutoljára néhány hete találkoztam
ezzel a szöveggel a közel rózsaszínű
háttérben. Gondoltam, hogy megpróbálkozom
saját magam javítani a helyzeten, és jobb oldalt,
egészen fent a rövid ideig megjelenő kiírásra
kattintottam: bejelentkezés. Jó ötletnek tűnt,
mert kérte az e-mail címemet, beírtam azt az
egyet, ami van, és amivel ezen a gépen dolgozom. Nem
tetszett neki. Újból kérte az e-mailemet, ugyanazt
adtam meg. Visszaírta, hogy ez nem jó, egy másik
kell. Még vagy ötször írtam be a
használt címemet, és ekkor lemondott rólam.
Visszaállította működőbe a rendszert.
Várom a legközelebbi találkozásunkat!
*
