"Így, hetven felé"
Tornai Xénia
JÚNIUS
Lágy trilla száll,
és zöld a kert,
és bódítóan kék az ég.
Alant a víz most fodrot ejt,
s oly illatos a nyári lég.
Egy árny cikáz a fák alatt.
Monet-nak lenni volna jó!
Megírni – nékem ez maradt.
A táj, az érzet izgató.
Tenyérnyi árny, tenyérnyi fény –
ha táncra kél a sok levél.
Egy inda leng. Mi furcsa lény!
Riszálja őt a játszi szél.
Az élet az, mi körbevesz:
kabóca szól a lomb tövén,
bogárka szárnya zúg, neszez.
A szél, a nap ma mind – enyém!
A létezés csodája vonz,
a mindig új, az unt örök:
a télfehér, a nyári bronz,
a sarkvidék s a délkörök.
A tücskös éj, a lágy tavasz,
s ha rőt avarral jő az ősz,
ha künn a piszkos ég havaz,
s e június, mely itt időz.
A hold, a fűz, a tó, a hegy,
a gyantacseppbe gyűlt derű…
A földi lét is égi kegy,
hisz élni szép! Ily egyszerű.
|
|
|
|
