"Így, hetven felé"
Németh Nyiba Sándor
APÁM HAGYATÉKA
Istenem, csendes fenn az ég.
Ábrándot kerget reményben a fény.
Születéstől bűnben hever a lét.
Súlyos évek titkát hordozza a vér.
Bölcsességet rejt a tudat és a mély,
hatvan évnek titkát cipeli a szél.
Édesapám, rám hagytad műved,
lelked itt maradt örökbe nekem.
Minden hang a szívünkben szól.
Istenem, fáj, hogy remeg a szó.
Lecsordult a félelem, sötét az ég.
Suttogják, hogy hatvan év a tét.
Őseimmel magamra maradtam.
Minden bűnöm suttogva hallgat.
Apám, a tanítást hozd le közénk!
Mentsd meg a magasztos eszmét!
Istenem, eddig vigyáztál rám.
Mutass utat, hol bűn nem vár rám!
A remény hangja a gitárban virraszt.
Reccsen a megkövült igazság szava.
Uram, mindig tudtam, hogy merre induljak,
most tétova a léptem, hangom bizonytalan.
Amíg élünk, zenénk nektek szól,
rátok hagyjuk lelkünkben a szót.
|
|
|
|
